Fotó: TASR

A Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) 5500 eurós bírság megfizetésére kötelezte a beruházási minisztériumot Veronika Remišová korábbi miniszter Lepšie Slovensko címet viselő propagációs lapjának kiadása kapcsán. 

Ahogy Richard Raši jelenlegi beruházási miniszter kifejtette, a lap kiadásának beszüntetése volt az első lépéseinek egyike a funkcióba lépése után. Szavai szerint a lap „szerepe erősen megkérdőjelezhető volt a lakosság uniós alapokkal kapcsolatos tájékoztatása terén“.

„Már a múltban is több alkalommal rámutattunk, hogy Remišová az említett kiadványt a saját népszerűsítésére használta fel a választásokat megelőzően. Azonban nemcsak ezzel volt gond, hanem a rosszul szervezett terjesztéssel is“

– folytatta Raši, hozzátéve, hogy a lap, melynek arról kellett volna tájékoztatni az embereket, mire használják fel az uniós alapokat, egyáltalán nem jutott el a kisebb városok és a falvak lakosságához.

A Közbeszerzési Hivatal emellett törvényszegést állapított meg a közbeszerzés terén is, emiatt kötelezték a bírság megfizetésére a minisztériumot. A döntés indoklásában szerepel, hogy a lap nyomtatására és terjesztésére vonatkozó megrendelésnél

a minisztérium a közbeszerzési törvény több paragrafusát is megsértette.

Konkrétan a gazdasági szubjektumok diszkriminációja elkerülése elvének megsértéséről, továbbá az átláthatóság, valamint az azonos elbírálás elvének megszegéséről van szó, mely törvényszegések befolyással lehettek a közbeszerzés eredményére.

„Ez volt a Remišová alkalmatlanságát bizonyító számlák egyike, melyek árát Szlovákia lakossága fizette meg“ – jegyezte meg Raši.

A Lepšie Slovensko lap a megyeszékhelyek közel félmillió háztartásába jutott el, s hat kiadásának nyomtatásáért és terjesztéséért a beruházási tárca áfával együtt több mint 350 ezer eurót fizetett.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)