Kedden délután a Felvidékről kitelepített és deportált magyarokkal találkozott Zuzana Čaputová köztársasági elnök a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma pozsonyi székházában. A délutáni alkalom történelmi jelentőséggel bír, hiszen Szlovákia legfőbb közjogi méltósága még soha nem szembesült ilyen felvidéki magyarokat érintő második világháború után jogtalanságokkal.
Mint Jarábik Gabriella, a Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: az elnöki hivatal munkatársai, az emberi jogok és a nemzetiségi kisebbségek tanácsadói keresték fel az intézményt a találkozó ötletével.
Az államfő kedden délután érkezett az intézménybe. Először megtekintette a múzeum állandó tárlatát. Többek között a magyarok deportálását összegző és 2016 novemberében megnyitott Felcserélt otthonok című kiállítást is megtekintették.
„Ez a kiállítás adta az ötletet és a javaslatot arra, hogy az államfő itt találkozzon azokkal az élő tanúkkal, akik a deportálást átélték”
– magyarázta portálunknak az intézmény vezetője. Hozzátette: az államfő nagy alapossággal tekintette végig az említett tárlatot.
A kiállítással kapcsolatban Jarábik elmondta: „Mivel még mindig nem kért tőlünk senki sem bocsánatot a meghurcoltatásért, ezért e kiállítás itt áll bizonyítékként, hogy mindez megtörtént velünk.”
A tárlat megtekintése után került sor az egyik kiállítótérben a találkozóra. Az államfő megismerkedett a hét vendég egyedi sorsával. Az érintettek kisgyermekként élték át a hontalanság időszakát. Az egyedi sorsok által rajzolódtak ki a jogfosztottság évei.
Zuzana Čaputová az első közjogi méltóság, aki ilyen módon közelít a jogfosztottság éveihez, sajnálattal hallotta a történteket – idézte fel az igazgató.
A találkozóval kapcsolatban a köztársasági elnök az alábbi magyar nyelvű bejegyzést tette a közösségi hálón: „A több mint 40 000 magyar Cseh- és Morvaországba hurcolása, amely 1946 novemberében kezdődött, a magyar kisebbség háború utáni üldözésének az egyik eleme volt. És bár a korabeli politikai elit többsége erre a szlovákokat az első bécsi döntés után ért sérelmek jogos megtorlásaként tekintett, a szlovák társadalomból – különösen az egyházak soraiból – nem hiányoztak azok a hangok sem, amelyek kifogásolták az elhurcolások érzéketlen végrehajtását.”
Mint folytatta:
„A visszaemlékezőknek, akikkel találkoztam, pusztán származásuk miatt gyerekként kellett mindezt átélniük. A korabeli állam velük és hozzátartozóikkal a kollektív bűnösség elvét alkalmazva embertelenül bánt, ami egyáltalán nem helyes.
Őszintén együtt érzek velük, és csak remélni tudom, hogy a sajnálat szavai a rajtuk esett sérelemből származó fájdalmat legalább egy kicsit gyógyítani tudják. Közös történelmünkben több olyan esemény is van, amelyeket a szlovákok és a magyarok másképpen értékelnek, amelyek esetében az egyik vagy másik fél sérelmet vagy fájdalmat érez. Ha meghallgatjuk és megértéssel közeledünk a másikhoz, az segíthet az egymást kölcsönösen elfogadó társadalom kialakításában.”
„Meggyőződésem, hogy képesek vagyunk ilyen párbeszédet folytatni, mert sok közös van bennünk, és már eddig is nagy dolgokat értünk el együtt. Néhány nap múlva a bársonyos forradalom évfordulójára emlékezünk, amikor szlovákok és magyarok vállvetve küzdöttünk a szabadságért, az emberi méltóságért és a demokráciáért. Szlovákiát együtt teremtettük és építettük, és ez a mi közös otthonunk” – szólt végezetül a bejegyzésében.
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)
