Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Éves szinten 0,6 százalékkal, negyedéves összehasonlításban pedig 0,3 százalékkal visszaesett a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.

Ez rosszabb eredmény, mint a második negyedévben, amikor éves szinten 0,4 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban pedig 0,1 százalékkal nőtt a cseh GDP.

A statisztikusok által közölt előzetes eredmény azonban lényegében összhangban van a gazdasági elemzők várakozásaival, akik egyaránt a helyzet mérsékelt romlására számítottak. A cseh gazdaság visszaesése már harmadik negyedéve tart.

A bankszektor és az elemzők most egyaránt arra számítanak, hogy a cseh gazdaság lényegében egész évben stagnálni fog, a második félévben a háztartási fogyasztás mérsékelt élénkülése, de a kivitel lassulása várható.

Az éves szintű harmadik negyedévi adatokat a statisztikusok szerint ismét elsősorban a háztartási kiadások csökkenése befolyásolta. A másik oldalon pozitív hatást gyakorolt az export és a beruházások bővülése – mutatott rá Vladimír Kermiet, a statisztikai hivatal szakigazgatója. Negyedéves összehasonlításban a háztartási kiadások stagnáltak, míg az export ezúttal visszaesett.

Mindkét összehasonlításban közös, hogy gyengébben teljesített az ipar, a kereskedelem, a közlekedés és a vendéglátás – sorolta a problémákat Vladimír Kermiet. Ezzel szemben jobban ment az információs és kommunikációs szférának.

(MTI/Felvidék.ma)