A felállványozott templom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Hosszú évtizedeket kellett várni arra, hogy a történelmi városközpont szélén álló római katolikus templom homlokzata megújuljon. Pályázati forrásból az őszi időszakban elkezdődött a közel háromszáz éves templom külsejének rekonstrukciója.

A Szűz Mária mennybemenetele templomon az elmúlt időszakban kisebb belső felújítások megvalósultak. Többek között az oltárkép restaurálását végezték el szakemberek, s bevezették a padfűtést. A templom ékességének számító gótikus bélletes kapuzat szintúgy megszépült az elmúlt évtizedekben. A templom külső homlokzatához azonban az elmúlt bő ötven évben nem nyúltak hozzá. Az Ipoly partján a város legrégebbi épületének tőszomszédságában álló szakrális helyre már ráfért a felújítás.

Bélletes kapu (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint Zachar Pál, Ipolyság polgármestere a Felvidék.ma megkeresésére elmondta: az egyházközséggel és Hlédik László atyával karöltve már jó pár éve keresték a forrásokat, a lehetőségeket. A munkálatok a Műemlékvédelmi Hivatal által kért dokumentáció elkészítésével kezdődtek.

Az egyházközség pályázata pozitív elbírálást kapott a Közép-európai Alapítványnál, idén kapta meg a pénzforrást a felújításra

– tette hozzá Ipolyság első embere. Az elnyert összeg nem elegendő a teljes külső rekonstrukcióra. Az egyházközség saját forrása mellett az önkormányzat anyagi támogatásával indulhatott el a hiánypótló munka.

Az északi oldal felújításával kezdődtek a munkálatok (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A templom az egyházközség tulajdona, a törvényből adódóan a város köteles törődni a területén lévő műemlékekkel. A templom is ilyen nemzeti műemlék. A képviselő-testület hamarosan dönt arról, hogy a város milyen mértékben támogatja a munkálatokat.

A rekonstrukció több fázisban valósul meg. Első körben a templom északi, főút menti oldalát hozzák helyre, majd a déli és a keleti oldal következik. A legnagyobb kihívást a nyugati, bejárati oldal jelenti a kőcsipkékkel szegélyezett bélletes kapuzattal.

Ennél a szakasznál restaurátorok szakszerű tevékenységére is szükség lesz. A munkálatok során a két templomtorony pléhezete is megújul.

(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Több tényező is befolyásolja a munkálatok időtartamát. A Műemlékvédelmi Hivatal folyamatos felügyelete alatt folytatódik a tevékenység, ez részben akár lassíthatja is a munkálatokat.

A Szűz Mária mennybemenetele templomot 1734-ben szentelték fel. A jelenlegi templomot a premontrei rend által építtetett középkori templom alapzatára építették. Ebből a korszakból maradt fent a már említett míves bélletes kapuzat.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)