Templom a szomszédban, így is fogalmazhatnék a magam szempontjából az új danasápújfalusi templomról, bár az igazság az, hogy a régi templom is nagyon közel van. Szülőfalumnak három temploma van, mindegyik nagy eseményénél jelen voltam. Kettő esetében az újraszentelés alkalmával, a harmadiknál pedig a felszentelésnél, de végignéztem az építkezést is.
Vegyük talán időrendi sorrendben. A határban van egy templom, román stílusú, számomra a legszebb. A falusiak csak kápolnának becézik, mivel kicsi, és meg kellett különböztetni valahogy a faluban lévő templomtól, amely szerintem szintén nagyon érdekes. Mesélek még erről is, röviden.
A kápolnát a nyolcvanas évek végén elkezdték felújítani, régészeti kutatásokat is végeztek. Egyébként családunk életében az is érdekes, hogy a határban lévő újfalusi kápolnánál – ami egyébként Pomsa temploma volt, és Szent István rendelete alapján épült, 10 falu lakóinak jóvoltából – először az 1920-as években dédnagyapám, Stiglitz János, az akkori falubíró végzett feltárásokat, amit a hatóságok végül betiltottak.
Az olvasó talán felkapta a fejét a felújítás időpontján, a régészeti kutatásról szóló dokumentum 1987-es, és ekkor kezdődött a felújítás, a falunak nagyon jó plébánosa volt, Meló atya csodákra volt képes. A szentelés viszont átcsúszott az átkos utáni évekre, az 1990-es évek elejére.
A kápolna és környéke számomra valódi szent hely, érezni, hogy az égiek átjárják a templom falait és a környezetét.
A másik templom (újra)szentelése, amit megéltem falunkban, már Szlávik atya idején volt, 1995. május 3-án. A községben a házakba beolvadó (eddig használatos) templomot is kétszer szentelték fel, első alkalommal akkor, amikor iskolából templom lett. Erről – és a kápolna egy korábbi felújításáról is – hadd szóljon a község krónikája: „A század első éveiben Újfalu és Sáp közös gyűjtésből megjavította a dunántúli kápolnát. A régi zsindelytetőt pallóval cserélték fel. A vakolatot megújították és átmeszelték a falakat. Mucska János újfalusi gazda saját költségén megnagyobbította a kórust és harmóniumot vett bele. A harmincas években, mikor az öregiskolát átalakították imaháznak, a harmóniumot behozták a faluba, ahol 1948-ig használták a szentmisék és litániák alkalmával, Takács Nándor és Kiss József orgonáltak. Utána a község új orgonát vett a templom nagyobbítása alkalmával. A régi iskolát 1947-48-ban megnagyobbították és átépítették templommá. Ezen időtől kezdve minden vasárnap és ünnepen misét tartottak benne. Az átépítés után 1948. augusztus 15-én Poór Sándor magyarbéli plébános felszentelte a templomot és a búcsúnapot augusztus 6-ról áthelyezte augusztus 15-ére. A falu a magyarbéli plébániához tartozott emberemlékezet óta.” Az 1995-ös szentelés után Szent Fülöp és Jakab voltak a templom patrónusai, ahogyan a határban álló templomé is.
A dunasápúfalusiak számára az adventi várakozás valódi várakozássá vált. Az adventi időszakot választották ki ugyanis az új, a harmadik templom felszentelésére. A szemünk előtt épült a templom (e sorok szerzője esetében szó szerint). Kicsit izgatottan vártuk, milyen is lesz. Aki klasszikus templomot várt, csalódott, aki megbarátkozott az új építészeti stílussal, vagy annak kedvelője, nagyon lelkes.
Mindenesetre néhány nappal a szentelés előtt még szkeptikusok voltunk, nagyon sok minden hiányzott még, de az isteni csoda megadta a lehetőséget, hogy minden elkészüljön, a falu népe pedig várta a varázslatos pillanatot.
Átsétáltam hát én is az új templomhoz. Hozzáteszem, imáimat meghallgatta az ég és csodálatos hóesésre ébredtünk. Erre azért volt szükség, mert bizony a közeli környezete még hagy maga után némi kivetnivalót, ám a csodának köszönhetően behavazott tájat és nem sártengert látott, aki kinézett az ablakon. A korábbi parkban épült a templom, ott, ahol az 1950-es években még egy kereszt állt, ezt azóta áthelyezték a templomudvarba. De térjünk vissza az új templomhoz.
Adventben, de Szent Fülöp és Jakab tiszteletére szentelte fel a templomot Stanislav Zvolenský, a Pozsonyi főegyházmegye püspöke, mellette állt Klenko Gábor atya, magyarbéli plébános, községünk lelkiatyja is. A szertartás kétnyelvű volt, igaz a püspök csak szlovákul celebrálta a misét, de Bognár László kántor és énekkara kitett magáért, a legszebb énekek a mi anyanyelvünkön hangzottak el.
A történelem pedig megismételte önmagát, amikor a határban lévő templomot szentelték újra, megszakadt az áramszolgáltatás. Nos, a legújabb újfalusi templom szentelésekor ez megismétlődött. A különbség az volt, hogy a mostani eseményt a szlovák közszolgálati média élőben közvetítette, így a közvetítőkocsik kisegítették a helyzetet, gyors munkával áramot biztosítottak a szenteléshez.
Számomra nagy öröm, hogy az előző templomból áthozták a kálváriaképeket, melyek alkotója a pozsonypüspöki Nagy József volt, és akire mi, felvidéki magyarok méltán vagyunk büszkék.
Azt is mondhatnánk, az advent legszebb pillanatai voltak ezek a mi közösségünk életében. Azoknak is, akik rendszeresen járnak templomba, de azoknak is, akik a hitüket magukban gyakorolják, így engedik közel magukhoz Istent. Már csak abban bízhatunk, hogy a magyar híveket is szolgálni fogja ez a szent hely, legalább olyan sokáig, ahogy a határban lévő templom tette.
(Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
