A Vis Vitalis Klub február 25-én immár negyedik alkalommal szervezte meg a Párkányi Téli Futást. A téli sportrendezvény igen népszerű, amelyen idén mintegy 350 futó vett részt. Újdonságként gyermekek számára is szerveztek futóversenyt.
Az eseményt megnyitó Szabó Eugen, Párkány polgármestere köszöntőjében kitért a sport és a mozgás egészségünkre gyakorolt pozitív hatásaira. Örömét fejezte ki a gyerekek bevonása kapcsán, hiszen aki ebben a korban kipróbálja a futást, az felnőttként is folytatja azt.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/02-Szabo-Eugen-nyitotta-meg-a-futoversenyt.jpg)
Az idei évadban is három távot hirdettek meg.
Kilenc kilométer mellett 6, valamint 3 kilométeres távra regisztrálhattak a sportolók. A versenyt Párkány belvárosában rendezték meg, a sétálóutcában volt a rajt, illetve a cél is.
Rövid bemelegítés után délben rajtoltak el a távonként csoportosított futók. A belvárosban kijelölt táv 3 kilométert tett ki. Így a 6 és a 9 kilométeres távra jelentkezettek többször futották végig a belvárost.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/03-A-legkisebbek-rajtja.jpg)
A versenyre Szlovákia számos pontjáról érkeztek résztvevők. Ugyanakkor magyarországi futók is szép számmal vettek részt. Sokan visszatérő versenyzőként érkeztek a Duna-parti városba.
A gyerekek mellett serdülők, fiatalok, középkorúak és szépkorúak egyaránt megmérettettek. A helyi nyugdíjasklub tagjai példaértékűen helytálltak a téli futáson.
A megmérettetés mellett nem maradhatott el az éremosztás és eredményhirdetés sem. A szervezők minden évben más emlékérmet készíttetnek a versenyre. Az előző években egy-egy nevezetes párkányi épület képe jelent meg a medálokon. Idén III. Károly magyar király 1724-ben Párkánynak adott királyi adománylevelének 300. évfordulója alkalmából az akkori fizetőeszközt, egy tallért ábrázoló emlékérmet adták át a sportolóknak. Az érmet Batka Laura kőhídgyarmati grafikus tervezte.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/04-Eredmenyhirdetes-a-kicsiknel.jpg)
A 4. Párkányi Téli Futás az alábbi eredménnyel zárult. A 3 kilométeres távon a nők mezőnyében az első helyen végzett Agata Krytyna Babulic, második lett Vivien Tóthová, míg a harmadik helyet Emma Benčátová szerezte meg. A 3 kilométeres táv férfi mezőnyét Jozef Chudý nyerte meg, második lett Tobiaš Krajmer, a harmadik helyen pedig Dominik Husár végzett.
A 3 kilométeres táv részletes eredményei ITT érhetőek el.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/05-Bemelegites-a-Setaloutcan.jpg)
A 6 kilométeres távon a nőknél Janka Potančoková végzett az első helyen, Garai Dóra a második, míg Beňová Daniela a harmadik lett. A férfiak mezőnyében Filip Kašo szerezte meg az első helyet, Szabó László másodikként végzett, Miroslav Marešé lett a harmadik hely.
A 6 kilométeres táv eredményei ITT olvashatóak.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/06-Az-eredmenyekre-varva.jpg)
A 9 kilométeres távon Jana Šimunková lett az első, Lenka Hudeková a második, Nagypál Nóra a harmadik. A férfiaknál Gabriel Švajda végzett az első helyen, Ľuboš Bogdányi a második, Matúš Král pedig a harmadik lett.
A 9 kilométeres táv részletes eredményei ITT találhatóak.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/07-Folyik-az-eredmenyhirdetes.jpg)
Mindemellett díjazták az egyes korcsoportok legjobb futóit, valamint a leggyorsabb párkányi női és férfisportoló is elismerést kapott.
Részletes eredmények ITT találhatóak. A 4. Párkányi Téli Futással kapcsolatban további részletek ITT olvashatóak. A sportesemény együttműködő partnere Párkány városa volt.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2024/02/08-A-kilenc-kilometeres-noi-tav-eredmenyhirdetese.jpg)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)