Az akkorra már históriás nevet szerzett Rákóczi-család emlékezetére, s a századok során történelmi emlékhellyé, református kulturális, egyházi központtá növekedett, messze földön neves és vonzó Református Kollégiumot 1531-ben alapította Perényi Péter. A 17. században az európai műveltségű Comenius professzor irányításával az ország egyik leghíresebb kálvinista központja lett. A Református Kollégium 2024. február 1-től, alapítása után 493 évvel, egyetemi rangú intézménnyé minősült.
A Kollégium jeles közéleti személyiségeket, írókat, költőket, tudósokat nevelt az országnak. Legismertebb diákjai közül néhány név: Bessenyei György, Bethlen Miklós, Csokonai Vitéz Mihály, Fáy András, Gárdonyi Géza, Geleji Katona István, Kazinczy Ferenc, Kiss Áron, Komáromi Csipkés György, Kossuth Lajos, Móricz Zsigmond, Rákóczi György, Rákóczi Zsigmond, Szemere Bertalan, Teleki László, Tompa Mihály.
A magyar írók – mint a klasszikus műveltség fellegvárát – “Bodrog-parti Athénnek” nevezik. Csokonai a “Múzsák székhelyének” mondja. Később, az angol nyelven megszerezhető és érvényesíthető diplomájának köszönhetően érdemli ki a “magyar Cambridge” elnevezést.
Tompa költői méltató szavai
Az idősíkok különös ölelkezéséhez, időt alkotó Urunk Istenünk kegyelméből a főiskolának sokfelől érkeztek hallgatói. Magyarhon távolabbi tájairól, Felvidékről, Erdélyből és máshonnan is. A kiváló tehetségű, a prédikátori bölcsesség és az igehirdetői tiszta beszéd közérthető, ma is tanítani érdemes, később hanvai költő-lelkésze, Tompa Mihály is itt kezdte szellemi kibontakozását. 1832. november 17-én iratkozott be a gimnázium első osztályába, ahol Kazinczy Ferencnek köszönhetően egyre több tárgyat tanítottak magyarul. Életrajzírója, Váczy János jegyzi fel, hogy figyelmes és jó eszű diák volt.
A szájhagyomány tovább adta róla ezt a történetet: Tompa valamelyik nagy ünnep alkalmával Hanván volt a legátussal együtt, s a tanítónál este szerényen félrehúzódott, míg a legátus a tanítóval poharazott. Egyszer a tanító neki is töltött, s e szavakkal kínálta:
“Igyál, öcsém, még hanvai pap is lehet belőled”.
S mit adott Isten egy-két évtized múltán? (De nem azért, mert borban az igazság). Akkortájt Tompa a főiskolával szemben levő Bükki-féle emeletes épületben lakott. Egy időre elhagyta a sárbogárdi tanítóságért Patakot, majd tudománya öregbítése végett 1839 márciusában visszatért a pataki anyaiskolába, ahol később bölcseletet, jogot és teológiát tanult 1844-ig. A papi vizsgát a forradalom évében tette le.
Bizonyos vagyok abban, hogy a Patak-Hanva-Miskolc háromszögben élete és alkotói pályája java részét töltő Tompa a szeretett Alma Matert egyetemi rangra emelése alkalmából verssel, ódával köszöntötte volna. Miből gondolom? Abból, amit a „Lorántffy Zsuzsánna emlékezete” című versében írt, s amit 1860. július 8-án a sárospataki református templomban olvasott fel. Bár a vers a fejedelmi asszony, a Patak-pártoló nagyasszony emlékezetét zengi ódában, minden erőltetés nélkül vélhetjük, magáról az anyaiskoláról szól az idézet első két sora:
Korát előzte, mint égen
A tündér hajnal a napot,
Hogy akkor is ragyogjon, éljen,
Midőn a nap lenyugodott.
A nagyasszony megpróbált „Lelkét a vallás emelé”, azaz kálvinista hite. S „Patak látta élte nagyságát,/Patak őrzi hűlt porait”. Meg szobrát a Bibliás fejedelem asszonynak, ami előtt meg-megálltam töprengve… Idén történelmi, egyháztörténelmi, Patak-történelmi kiváltságos pillanatként teljesült be Tompa vágya és próféciája:
S bízunk: hogy ilyen mindig támad
A vallásért, az Istenért!
Bízunk, bízunk, hogy mint erős vár,
Mely az ő nevén nyugoszik:
Fennáll iskolánk, – vihar jő bár –
Fenn a késő századokig!.
Elsőként az országban börtönpasztorációs képzés – köszönet Pataknak mindenért!
E nagyszerű és méltó köszöntéshez képest, ami illik is az egyetemi felrangosításhoz, a magam tiszteletadása csekélyke dolog. Talán egy szál fehér liliom, amit gondolatban odateszek ezen írással együtt a pataki díszterem asztalára. Hiszen megadta az Úr, hogy magam is pataki diák lehettem a „magyar Cambridge”-ben.
Az alapítás után 470 évvel, 2001 őszén beiratkozhattam az akkor csak lelkészi diplomával rendelkezőknek indított börtönpasztorációs posztgraduális szakirányú képzésre. Pálhalmai református börtönlelkészként havi konzultációkra mentem erdélyi, felvidéki, hazai lelkésztársaimmal Patakra. Ezek a zarándoklatok a sokszázados vonzerővel hívogató főiskolához, feledhetetlen tanáraink, a történelmi környezet sugallatai, a diákzsivalyos, vidám, de ősi konviktus étkezései, asztali beszélgetései mélyen belemerítettek minket a „patakiságba”, s mélyen belevésték lelkünkbe a „Múzsák székhelyének” páratlan auráját.
Amikor 2004 júliusában társaimmal együtt átvettük a magyar reformátusság hazai történetében elsőként kiadott diplomát, ami börtönpasztorációs szakszolgálat végzésére jogosított fel, miközben a pataki nagytemplomban vártam soromra, átsuhantak lelkemen a századok. Meg az elmúlt évtizedek mozgalmas képei is arról, micsoda küzdelem folyt a nagy tiszteletben állott néhai professzor úr, dr. Újszászi Kálmán rendíthetetlen reményével a Főiskola visszaszerzéséért az államtól. Dr. Kürti László püspök és az akkori egyházi vezetés hogyan mozgatták a hazai és a külhoni református szálakat, hogy újra „miénk legyen Patak”, ennek a Reformátusok Lapja olvasó szerkesztőjeként voltam tanúja.
És végül sikerült. Úgy forgatta Patak kegyelmes Ura a szálakat.
Eltöprengtem a diplomaosztó istentiszteleten arról is, vajon a katolikus Gárdonyi milyen lélekkel és tapasztalatokkal indult regényíró útjaira „A Scholából”? Vagy Kossuth és Móricz, hogy a szellem erejével vívják szabadságharcukat a Nemzetért és a magyar parasztság felemeléséért, aminek Patakon a népfőiskolák, a gazdálkodók lelki és ismeretbeli pallérozásával különösen jó hagyományai voltak. Azon az istentiszteleten, éppen 20 esztendeje egyszerre átölelt engem is az időknek az a különös szinkronitása, maradandó lebegése és ölelkezése, amiben 1531-től 2004-ig annyi arc és sors hagyta ott lenyomatát. Sűrű istentisztelet volt az, egykoriak megelevenedő emlékezetével, a patakiak égi-földi gyülekezetével. Nemhogy a templom, de maga a város sem tudta befogadni őket maradéktalanul.
Köszönet ezért ma is a történelem Urának, a Bodrog-parti Athénnak, Megváltónk dolgos és jelenvaló Szent Lelkének, aki a református kultúra és spiritualitás ilyen fellegvárává építette századok alatt a várost. Köszönöm, hogy félszázados fejjel akkor három felejthetetlen évre diákod lehettem, Patak. Tompával magam is csak ennyit üzenhetek az egyetemi rangú Pataknak: „Fennáll iskolánk, – vihar jő bár -/Fenn a késő századokig!”. Adja Isten, hogy így legyen!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
