(Fotó: Szijjártó Péter, Facebook)

A szlovákiai magyar közösség egységes, erős és politikailag is egységet tudott felmutatni – értékelte a szlovákiai elnökválasztás első fordulójának eredményét a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter megfogalmazása szerint nekünk, magyaroknak szívet melengető, hogy Forró Krisztián, a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség elnöke és köztárságielnök-jelöltje kilenc induló közül az élbolyt jelentő negyedik helyen végzett.

A külgazdasági és külügyminiszter gratulált a felvidéki politikus teljesítményéhez.

Nemzeti kisebbséghez tartozó politikusnak sohasem könnyű feladat elindulni egy elnökválasztáson, ő mégis elvállalta, végigcsinálta a kampányt és a Dunaszerdahelyi, valamint a Komáromi járásban a legtöbb szavazatot szerezte meg – mondta.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy Magyarország mindig tiszteletben tartja más országok választópolgárainak döntéseit, a kölcsönös tiszteletre alapítja a külpolitikáját, soha nem szól bele más országok belpolitikai folyamataiba és ugyanezt várja el másoktól is.

„Vágy, hogy a nemzetközi politikában minél többen legyenek olyan politikusok, akik a béke hangján beszélnek, a béke hangján szállnak síkra, az ilyen politikusoknak természetesen mindig szurkolunk, ehhez jogunk van” – jegyezte meg a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI/Felvidék.ma)