A Valahol Európában című musical immár klasszikusnak számít. Három évtizede mutatták be Nemes István–Böhm György–Horváth Péter–Kocsmáros György és a zeneszerző Dés László darabját; olyan nagy nevek szerepeltek az akkori stáblistán, mint Haumann Péter és Kulka János. Azóta is számos színház tűzte műsorára, legutóbb Kolozsváron láttam egy igencsak szerethető előadást. Jelenleg Budapesten a Magyar Színházban adják.
Nosztalgiám van e teátrum iránt, mivel egykor – a Blaha Lujza téri épület gyalázatos lerombolása után – a Nemzeti Színház talált itt otthonra. Kiváló előadások sorát láthattam a falak között. Változtak az idők, de nagy várakozással tekintettem erre a darabra is. Unokákkal érkeztem a kultúra szentélyébe, s ahogy elnéztem, telt házas előadásba csöppentünk.
A témát Balázs Béla ötlete alapján eredetileg Radványi Géza dolgozta fel az 1948-ban bemutatott filmjében. A filmrendező kiváló filmtörténeti értéket alkotott, az akkori tartalommal voltak gondjaim.
Mint említettem, 1948-at írtunk, ekkor már túl voltunk az úgynevezett „kékcédulás” választásokon, amin a kommunisták tökéletesen elcsalták a voksolást. Az egypártrendszer már érvényesült, minden ellenzéki politikus nyugatra menekült, vagy börtön várt rá, a szerzetesrendek feloszlatása is csak idő kérdése volt.
E korszak ismeretében Radványi egy igazi propagandafilmet készíthetett. Természetesen van alapja: nagyon sok gyerek kószált országszerte, bandákba tömörültek, s pitiáner bűnözésből szerezték meg a betevőt.
Mécs László 1933-ban írt Vád- és védőbeszéd című ikonikus verse ötlik eszembe, ami a háború alatt és után igencsak aktuálissá vált: „Üvölteni kell, bár közhely, ismerős: e fiúkért valaki felelős”.
A drámában feltűnnek az akkori pokol bugyrai: a zsidók kálváriája, a nyilasterror és a rettegés. Egy dolog hiányzik: a „hős” megszálló szovjet sereg, az a véreskezű banda, ami milliónyi magyar család életét nyomorította meg.
Ha eltekintünk a tartalomtól, maga a musical töretlenül népszerű. Egy dolog azért elgondolkoztatott: míg a korábbi részben körüljárt My Fair Ladyből fél tucat sláger maradt meg fülemben, ezek a zenés darabok – itt említhetem még a Pál utcai fiúkat is, úgy érzem – zeneileg is egy kaptafára készültek.
A Magyar Színház előadása profi színpadra vitel volt, ez Nagy Viktornak köszönhető. 2010-ben, mint a Győri Nemzeti Színház vezetőjével készítettem vele interjút, az akkor bemutatott Hoffmann meséi opera kapcsán. Itt is megvillant színpadi vénája, lendületes előadást állított színpadra. A szereplők közül kiemelem az Ember Márk–Jenes Kitti üde párost, és a kiváló, rutinos színész Rancsó Dezső alakítását. Egy megjegyzés: a rendező a színpadi trágár beszédet kihagyhatta volna, Kolozsvárról ilyen alpári szófordulatok nem maradtak meg bennem.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
