Robert Fico (Smer-SD) kormányfő csütörtökön a Slavín emlékműnél koszorúzott Pozsony felszabadításának 79. évfordulóján. Az eseményen kitért arra, hogy a valós képet kell ismernünk a második világháborúról, és visszautasította az igazság eltorzítását.
„A második világháborúhoz kapcsolódó igazság a létezésünk alapja. Aki torzítani akarja az igazságot, hogy minden másképp volt, hogy nem a Szovjetunió népei játszották a döntő szerepet, az egyszerűen hazudik. Én ezt visszautasítom” – jelentette ki.
A kormányfő köszönetet mondott Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán nagykövetének, akik részt vettek a koszorúzáson, és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Unió országainak egyetlen meghívott nagykövete sem jelent meg.
A második világháborúról szóló igazság megismerésének fontosságát hangsúlyozta a Slavínon Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament alelnöke is.
„Veszélyes, hogy sokan megkérdőjelezik a második világháború végkimenetelét, és ma másképp értelmezik mindazt, amit erről tanultunk. Minden évben vissza kell térnünk ehhez, többet kell tennünk, más tantervre van szükség, többet kell beszélnünk a háború szörnyűségeiről” – mondta Danko.
79 éve április 4-én szabadult fel a szlovák főváros, az érte vívott harcokban 742 szovjet, valamint 470 német és magyar katona halt meg, a civil áldozatok száma 121 volt.
A Slavínon a Vörös Hadsereg 6846 katonája van eltemetve abból a 63 517-ből, akik Szlovákia területének felszabadítása során vesztették életüket a fasizmus elleni harcban.
(TASR/Felvidék.ma)