Dr. Tárnok Zsanett

Mi áll a gyerekek fejlődési sajátosságainak hátterében? Genetikailag örökölt dolgokról van szó vagy a környezeti hatások a felelősek? Hatékony lehet-e a gyógyszeres kezelés az ADHD, az autizmus vagy a ticek esetében? Mi a különbség a zavar és a sajátosság között? Hiánypótló beszélgetés nem csak szülőknek! 

A Csak ha érdekel podcast legújabb adásából. Vendég: Dr. Tárnok Zsanett neuropszichológus, hazánk egyik vezető szakembere.

Dr. Tárnok Zsanett neuropszichológus, a Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért  munkatársa és a Mindennapi Pszichológia Magazin  főszerkesztője, Magyarország egyik vezető szakembere a gyermekeket és serdülőket érintő fejlődési sajátosságok és zavarok területén, a figyelemzavar, hiperaktivitás és tic zavarok komplex terápiájában, a magatartászavarok és szorongásos problémák kezelésében.

Nagyon sok az ADHD-s, figyelemzavaros, hiperaktív gyerek; halljuk lépten-nyomon már a bölcsődei pedagógusoktól is. Dr. Tárnok Zsanett szerint egyáltalán nem tévednek, sőt, az ADHD még alul is diagnosztizált, különösen a lányok tekintetében.

De mi áll a fejlődési sajátosságok hátterében? A genetika vagy inkább környezeti tényezők? 

– A gyerekkori fejlődési problémák általában genetikailag, biológiailag meghatározott sajátosságok. Azért sajátosságok, mert nem feltétlenül okoznak zavart – mondja bevezetőként Dr. Tárnok Zsanett, aki a Vadaskert Alapítvány a Gyermekek Lelki Egészségéért munkatársaként számtalan esettel találkozott már. – Ezek a fejlődési sajátosságok elég gyakoriak egyébként. A leggyakoribb az ADHD, ami a figyelemzavar és a hiperaktivitás tünetegyüttese, de az autizmus spektrumzavar, a tic zavarok vagy az ehhez kapcsolódó kényszeres viselkedések is jelentős számot adnak ki a populációban.

Fontos kiemelni, hogy a sajátosság önmagában még nem probléma, akkor kell vele komolyan foglalkozni, ha a gyerekek mindennapi működését akadályozza.

– A sajátosság nem minden esetben funkciórontó! Ha már funkciórontó, akkor nem kérdés, hogy foglalkozni kell vele! Akkor mikroszkóp alá rakjuk és megnézzük, hogy mennyi benne az objektivitás és mennyi az a szubjektív rész, ami mondjuk a család felől jön. 

Nyilvánvalóan felmerül a kérdés, van-e ezekre a sajátosságokra, vagy súlyosabb esetben zavarokra gyógyszer?

– Egy sajátosság nem olyan, mint egy baktérium, ami antibiotikummal kezelhető.

Ez nem betegség, amit meg kell vagy meg lehet gyógyítani!

Vannak olyan kezelések, technikák, amikre nagyon sokszor az egyének maguk jönnek rá, s amivel normalizálják az adott atipikussággal való együttélést. Nyilván vannak gyógyszerek is, amik nem meggyógyítanak, hanem segítenek abban, hogy az adott idősáv alatt, amíg a gyógyszerek hatnak, az egyén megtapasztalja, hogy mit és hogyan kell csinálni, s ezt el tudja sajátítani. Vagyis lehetőséget adnak arra, hogy az ember a saját erőforrásait megfelelően tudja használni!

De ha nem a gyógyszer a megoldás, s a sajátosság már funkciórontó, szenvedésnyomást okoz, akkor hogyan lehet javítani a helyzeten?

– Mind az ADHD, az autizmus és a Tourette esetében is az a legfontosabb és az első lépés, hogy az egészet egy másik keretbe kell helyezni – mondja Dr. Tárnok Zsanett. – Vagyis egy pszichoedukatív attitűdre van szükség.

Amíg nem értjük meg és nem szedjük le róla a sok bűntudatot vagy a túlpszichologizáló gondolkodást, addig nem is kezdődhet el semmilyen terápia.

Szándékosan nem pszichoterápiát mondtam, mert az a fajta pszichoterápia, ami a köztudatban él, az ezeknél a sajátosságoknál nem feltétlenül működik, mert nagyon sokszor nincsen pszichológiai probléma a háttérben. Van egy speciális terápiás keret, aminek a lényege a viselkedés modulálása. Meg kell tanítani a környezetet is arra, hogy hogyan reagáljon!

Főleg kicsiknél viselkedésterápiát, szülőtréninget alkalmazunk, de ezek nagyon hosszú folyamatok. S mivel ez egy genetikai dolog, ezért sokszor a családban is jelen vannak hasonló tünetek. A cél egy tudatos, következetes, pozitív megerősítésen alapuló rendszer elsajátítása. Ha például szülőként minden figyelmemet és szorongásomat ráfókuszálom egy tünetre, azzal csak megerősítem, hiszen lehet, hogy önkéntelenül, de előnyben részesítem a gyereket, aki szegény tikkel. Ez egy természetes szülői attitűd, de ha a gyereknek előnye származik, például nem kell iskolába mennie, akkor a tünet funkcionálissá válhat. Ez egyszerű, de egyben bonyolult is, mert meg kell tanulni jól reagálni! 

A teljes beszélgetés megtekinthető itt: