(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, a Magyar Szövetség Európai Parlamenti választások listavezetője beszédet mondott Tornalján, a Gömör-Nógrádi Összetartozás Napján.

Elmondta Gömörben a kultúrának mély gyökerei vannak. Megemlítette Tompa Mihály, Czinka Panna, Mikszáth Kálmán, a politikusok közül Szentiványi József munkásságát.

„Az ő örökségük erőt kell adjon ennek a régiónak, s mindnyájunknak itt a Felvidéken” – mondta Berényi József.

Kifejtette, mindig örömmel jön Gömörbe. Legutóbb március 15-én Rimaszombatban is ő mondta az ünnepi beszédet. Tavaly is itt volt az összetartozás napján, amiről elmondta, hogy ez egy olyan nemes gondolat, amit csak támogatni lehet, hiszen ebben benne van a regionális patriotizmus és a magyarsághoz való ragaszkodás is.

„Régóta közéleti munkám van. Sokat jártam erre felé, megismertem az itteni embereket, nagyon sok jó barátom van köztük. A gömöriek vendégszeretete mindig is megfogott. Ha bejutok az Európa Parlamentben, nem hiszem, hogy rajtam kívül lesz még valaki, aki pontosan tudja a térképen, hol van Vály-völgye, Balog-völgye, Sajó-völgye vagy a Medvesalja” – szögezte le Berényi József.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az unióban a béke szóvivői leszünk

Kifejtette, az európai választások tétje azért nagy, mert Európa rossz irányba megy, amiről nyíltan kell beszélni. A háború kérdésében látható, hogy a fronton nincs megoldás, két éve tart a háború, nagyon sokan meghaltak, sok kár keletkezett.

„A gazdasági károkon túl mintha személyes áldozatot is elvárna tőlünk a nyugat-európai világ, márpedig ez nem helyes út. Békét kell teremteni. S mi ennek a békének leszünk az egyik szóvivője” – ígérte Berényi.

Elmondta, hogy már egyre többen vannak, akik szintén ilyen irányban gondolkodnak, s nem akarják Európát beáldozni más érdekekért. Jól tudják, hogy az Európai Unió eleve a béke projektje volt, s ezért találták ki.

Nem migrációval kell megoldani az elöregedést

A gömör-nógrádi közönség előtt szólt a másik rossz irányról, a bevándorlásról. Úgy fogalmazott, meghívták ide Közel-Keletet és az afrikai országok népeit. Nyíltan beszélnek arról, azért kell a bevándorlókat befogadni, mert Európa elöregedőben van és kevés gyerek születik.

„Úgy gondolom, inkább a családokat, a gyermekvállalást kellene támogatni. Olyan programokat indítani, s olyan felvilágosító kampányt tartani az európaiak felé, hogy gyermekek nélkül az európaiak kivesznek. Hiszen, ha behozzuk ide az idegeneket, akkor az már nem ez az Európa lesz, amit az ősök felépítettek számunkra” – mondta.

A civilizáció fenntartása az egy férfi és egy nő kapcsolatára épül

Felhívta a figyelmet a gender-ideológiákra, ami nem arról szól, hogy a férfi és a női esélyegyenlőség meglegyen.

„A jó Isten különböző génekkel áldott meg minket. A magánéletét mindenki úgy éli, ahogyan neki jó, ebben senkinek semmilyen beleszólása nincsen. Sőt tolerálni és védeni kell őket bármilyen támadással szemben. Ugyanakkor propagálni az egynemű-kapcsolati életformát nem helyes. Nem jó a fiatalok számára példaként odaállítani olyan kapcsolatokat, ahol a gyerekszületés nem adott biológiai szempontból, az nem a fenntartásunkat szolgálja. Nem helyes az orvosi beavatkozások népszerűsítése sem a nemváltoztatásra” – fejtette ki Berényi.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Európa múltja a zsidó-keresztény kultúra épül

Beszámolt a gömör-nógrádiaknak az Európai Parlament Régiók Európai Bizottságának az üléseiről, amelyen a 320 tag között Nagyszombat-megye alelnökeként vesz részt, kilencen vannak ott Szlovákiából. A fent nevezett témák mindig asztalon vannak. Úgy ahogyan legutóbb ugyancsak ez a bizottság húzta ki a liberális erők javaslatára azt a mondatot, hogy a Európa múltja a zsidó-keresztény kultúra épül, mert szerintük ez sért másokat.

„Ha bármelyik településen megnézzük, hogy melyik a legszebb épület, akkor az a templom. Tehát szemmel láthatólag ez a mi kulturális örökségünk, amit tovább kell vinni. Úgy gondolom, hogy ennek a megtagadása, valahol a jövőnk megtagadása is” – mondta Berényi.

Megosztotta a hallgatósággal azt a szomorú tényt, hogy mára az Európai Parlamentben pl. már nincs hivatalos karácsonyfa állítás, mert ez is sérthet másokat. Úgy láthatunk ott mégis karácsonyfát, hogy a néppárt kibérel egy területet, s ott állítja fel a saját karácsonyfáját.

Sorolta azokat a nagy bajokat, amelyek majd előbb utóbb ide is begyűrűznek. Többszörösen ezzel is leszögezte, hogy nem jó úton halad Nyugat-Európa. Meg kell védeni, s a normalitás keretei közé kell szorítani

A Kohéziós Alapot fenn kell tartani

De említett jó példákat is, pl. a Kohéziós Alapot, amelyekből a fejlesztéseket támogatják. Nagyon sok iskola, úthálózat, közintézmény újulhatott meg.

„Erre is vannak már hangok, hogy már eleget kapott Kelet-Európa, s másra kell fordítani. Mi azon leszünk, hogy ez a kohéziós támogatás megmaradjon, s azon leszünk, hogy pl. Gömör-Nógrád is tudjon közvetlenül Brüsszelhez támogatásért folyamodni” – ígérte Berényi József.

(Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Ahhoz, hogy ezek a források elérhetőek legyen a Magyar Szövetség képviselőjének is jelen kell lenni az Európai Parlamentben. Kifejtette, a választásokon most csak egy magyar párt indul. Más pártok listáján is vannak magyar jelöltek, de csak egy lista, a 4-es lista olyan, amelynek 15 magyar jelöltje van, s minden dél-szlovákiai magyar lakta régiót képviselnek.

Tovább kell építeni a felvidéki magyar politikát és közéletet

„A gömör-nógrádi régióban Mag Fodor Enikő és Marcinkó Zoltán személyében olyan szakembereket láthatunk, akik komoly regionális politikusokká nőtték ki magukat” – mondta Berényi.

Kifejtette, olyan generáció nőtt fel, akik megtanulták, hogy mi a politika, hogyan lehet érdekeinket megvédeni, elképzeléseinkhez szövetségest keresni. Mint mondta ezeknek a fiataloknak esélyt kell majd kapniuk, hogyha az országos törvényhozásba is bekerülnének.
„Ehhez siker kell, hogy megállítsuk a további elbizonytalanodást. Ez a EP-választás erről is szól, hogy legyen továbblépés” – szögezte le Berényi József.

A beszédéért vastapsot kapott.

(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)