Illusztráció (pixabay)

Törvényjavaslatot terjeszt elő az ellenzéki SaS, amellyel a médiát védené a politikai nyomásgyakorlással szemben – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Ondrej Šprlák, a párt szóvivője. Az SaS indoklása szerint a jelenlegi helyzetben veszélybe került a sajtószabadság az országban.

„Meg kell neveznünk a konkrét kockázatokat, különben befellegzik Szlovákiában a független hírszolgáltatásnak” – jelentette ki Branislav Gröhling, az SaS elnöke. Rámutatott, hogy a média és az újságírók elleni kirohanások, a tévéviták bojkottálása és a médiaszabadság korlátozása újabb feszültséget teremt, és mélyíti a társadalom megosztottságát. „Ezért is készítjük el ezt a törvényjavaslatot, amely megakadályozná, hogy az állami szervek nyomást gyakoroljanak a médiák vezetésére és az újságírókra. Védené őket a politikai nyomásgyakorlástól, aminek most is szemtanúi vagyunk” – tette hozzá.

René Parák, az SaS tagja a cenzúra veszélyére, valamint a kormány közmédiára vonatkozó terveire hívta fel a figyelmet. „A kormány ezt próbálja kiterjeszteni a kereskedelmi televíziókra is, a politikai vitaműsorokba való közvetlen beavatkozással” – jelentette ki. Fontosnak nevezte, hogy az ellenzék és a társadalom is kiálljon az újságírók és a média mellett, amelyre egzisztenciális és gazdasági nyomás nehezedik.

(TASR/Felvidék.ma)