A Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériájában Sylvia Holečková történész, az intézmény munkatársa tartott előadást a murányi kőedény történetéről. A március 6-án megtartott prezentációjában bemutatta a manufaktúra történetét és a kerámiagyártás folyamatát, eseményeit.
Európa tárgyi kultúrája a 18. század második felében egy új kerámiával – a kőedénnyel gazdagodott. Nyersanyagait az agyag és nyirok képezték, melyeket adalékokkal kevertek, elsősorban gyantával, kvarccal, samottal, de színező fémoxidokkal is. A kőedény kiégetése után kemény, mint a kő, innen kapta a nevét. Alapszíne a krémszín, illetve a pasztellszínek árnyalatai. A kőedények így alkalmasak a háztartásban tálalásra, a lakóterek díszítésére, s mivel fagyállók, a külső terek dekorációjára is.
Gömör területén két településen működött kőedényt gyártó manufaktúra – Rozsnyón és Murányban. Közülük elsőként a rozsnyói kőedény-manufaktúra jött létre, 1810-ben.
A murányi kőedény-manufaktúra története 1823-ban kezdődött, amikor a Koháryak, Magyarország egyik előkelő nemesi családja megalapította a manufaktúrát Murányban, mely később a Coburg család tulajdonába került. A manufaktúrát az első években az uradalom működtette, majd 1826 és 1840 között a tulajdonosok bérbe adták. Az első bérlő a nagyrőcei Tóth Károly volt. 1841 és 1859 között az üzemet a Coburg család saját vezetése alatt működtette. A fehéráru mellett bevezették a cserépkályhák és az úgynevezett barna kőedény gyártását is – tudhattuk meg az előadás folyamán. Továbbá ismertette a manufaktúra-bérbeadás rendszerét: „a manufaktúra egyik utolsó bérlője az 1895-1903-as években Mayer József volt, aki magas színvonalra emelte a gyártást. A termékek ebben az időszakban jó minőségükkel és kedvező árukkal tűntek ki. Az üzemben 45 munkást alkalmaztak. 1903 után a manufaktúra tevékenysége Totis Sándor és fivérei nevéhez kapcsolódik és 1907-től Ignáth Gyula nevéhez. A manufaktúra valószínűleg 1908-ban fejezte be a tevékenységét.“
A murányi manufaktúra épülete a település Príslop nevű részén állt a Murányszabadi felé vezető úton. Aránylag kis manufaktúra volt, jó munkaszervezéssel és eladási hálózattal, valamint kitűnő alapanyag-ellátással, elsősorban a Kövi, Fazekaszsaluzány, Poltár és Pondelok térségéből származó minőségi agyagnak köszönhetően.
A termékeket Budapesten, Debrecenben, Miskolcon árusították, és egészen a mai Románia és Szerbia területére is szállítottak.
Az üzem széles árukínálattal rendelkezett. Elsősorban használati tárgyakat készítettek, ezek közül a tányérok iránt volt a legnagyobb kereslet. A termékeket három, illetve négy méretben állították elő, a színvilágban a fehér és a kék dominált, de voltak tarka virágos kombinációk és tájat ábrázoló motívumok is, melyeket korlátozott számban arannyal is díszítettek. A legnagyobb műszaki és művészeti értékkel a bécsi motívummal díszített termékek rendelkeznek, melyeket kék pöttyök és csíkok jellemeznek. Kedvelt díszítőmotívumnak számított a szőlőlevél, leggyakrabban zöld és kék változatban, főleg a tányérok peremén. A családi címerekkel díszített termékek arról tanúskodnak, hogy azokat magasabb társadalmi körökbe készítették.
A későbbi díszítés a népi ízlésnek igyekezett megfelelni. Ilyenek például a madárka, kakas, illetve a különféle növényi motívumok. A kivitelezésnél a gömöri fazekasok technikáit alkalmazták, leginkább a szivaccsal festett, felvitt díszítést. Az utolsó időszakban a manufaktúra tevékenységére a sablonnal festett dekoráció volt a jellemző. A murányi kőedényeket több kiállításon is díjazták.
Az előadás kötetlen beszélgetéssel zárult.
Máté Gyöngyi/Felvidék.ma
