Húsvétvasárnap a keresztények szerte a világon Jézus Krisztus feltámadásának emlékét ünneplik. A legnagyobb keresztény ünnep csúcspontja ez a nap, mely a keresztény hit alapját képezi …
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem adott ki utasítást a szombaton Ukrajnában bejelentett tűzszünet meghosszabbítására, így az moszkvai idő szerint éjfélkor véget ér. Ezt vasárnap délután …
A keresztény hagyomány szerint Jézus a kereszten hét mondatot intézett az emberekhez, Istenhez, önmagához. Ezek nemcsak történelmi és vallási szempontból jelentősek, hanem mély, időtlen emberi …
A húsvéti örömhír azt üzeni, hogy van reménység, van jövő, itt és most – fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban. …
Találkozzunk a Facebookon
Az eredmények alakulásától függően akár már vasárnap este a bennmaradásért küzdő Leicester City vendégeként bajnoki címet ünnepelhet a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool az angol …
In memoriam
Olvasnivalót ajánlunk
A második részben a művész kinti munkájába pillanthatunk be, s terveibe is beavatja az olvasót. Az interjú végén a magánélete is szóba kerül. Egy nagy …
Ilka Viktória szülésjogász figyelemre méltó előadást tartott a Slachta Margit tiszteletére rendezett kassai konferencián, április 10-én, Kompetens szülés – A prenatális jogokon át a jogszabályok …
Nagyszombattal véget ért a húsvéti böjt időszaka. Ez a nap nemcsak vallási szempontból kiemelkedő, hanem számos népi hagyomány és szokás is kapcsolódik hozzá – különösen …