65
A vesztegzár ellenére sokan érezték úgy, kötelességük fejet hajtani a szolyvai honfoglalási harcos emlékművénél és az emlékparkban. Sőt, a 65 évvel ezelőtt malenykij robotra hurcoltak emlékének magyarországi és felvidéki honfitársaink is adóztak. A koszorúk, mécsesek, nemzeti színű, címeres gyertya lángja mindannyiunk kegyeletét szimbolizálja.
A vesztegzár ellenére sokan érezték úgy, kötelességük fejet hajtani a szolyvai honfoglalási harcos emlékművénél és az emlékparkban. Sőt, a 65 évvel ezelőtt malenykij robotra hurcoltak emlékének magyarországi és felvidéki honfitársaink is adóztak. A koszorúk, mécsesek, nemzeti színű, címeres gyertya lángja mindannyiunk kegyeletét szimbolizálja.
– Ahol állunk, számunkra szent hely – hangsúlyozta dr. Tóth Mihály, a Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke. – Itt nyomatékosíthatjuk: a sztálini önkény áldozatai nincsenek elfelejtve.
Markovits Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke Müller Judittal, a Baranyai Megyei Múzeum igazgatóhelyettesével felavatta a márványtáblát, amely a Magyarországról a lágerekbe elhurcolt németeknek állít emléket.
– Nagyszüleink sorsa tragikus volt – mondta Markovits Kretz Eleonóra. – Akik hazatértek, közülük sokan már nem találták a szüleiket, a rokonságukat, mert időközben, felrúgva minden nemzetközi jogot, kitelepítették őket Németországba. Nekünk, leszármazottaknak tenni kell azért, hogy a világ szembesüljön a történtekkel, amiről évtizedekig hallgatni kellett.
Az egybegyűlteket köszöntötte Köteles László, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője is. Mint hangsúlyozta, a szlovákiai magyarság nevében tiszteleg az elhurcoltak emléke előtt, hiszen a sors közös volt: a Bodrog-közből, az Ung-vidékről is a szolyvai, Abaúj, Torna, Borsod és Gömör megyékből pedig a szanoki és a szambori táborba hurcolták az embereket.
– Köszönet illet minden egyes kárpátaljai magyart, aki itt tiszteleg, pártállástól függetlenül, hiszen közös a gyász – hangsúlyozta a parlamenti képviselő. – Ha belegondolunk, tulajdonképpen a felvidéki Bodrogköz és Ung-vidék legnagyobb köztemetőjében vagyunk.
Nagy András túlélő megható szavakkal emlékezett lágertársaira, az átélt borzalmakra. Füredi Károly, a honvédelmi minisztérium államtitkára a magyar kormány koszorúját helyezte el a siratófalnál. Jelen voltak Magyarország kijevi nagykövetségének, az ungvári főkonzulátus és a beregszászi konzulátus, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. A megemlékezők között ott volt a munkácsi Kizman Zoltán is, akinek a nagybátyja raboskodott Szolyván.
– Az unokatestvéremmel vonattal jöttünk, hogy meglátogassuk rokonunkat a lágerben. Nagyon hideg volt. Rengetegen – elsősorban magyarok, de németek is – jöttek, főleg asszonyok, hogy megtudják, mi van hozzátartozójukkal – emlékezik vissza. – Aki tudott, ruhaneműt, lábbelit hozott. Láttuk, hogy a tábor mellett ásnak, ahová letakart szekerek mennek. Gyerekfejjel fel sem fogtuk, mit visznek. Ma már tudjuk: halottakat. Valódi tömeggyilkolás zajlott. A rabok ételébe az „orvosok” darált üveget tettek, hogy minél gyorsabban elpusztuljanak. Szörnyű bosszúvágy volt bennük.
Markovits Kretz Eleonóra, a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének elnöke Müller Judittal, a Baranyai Megyei Múzeum igazgatóhelyettesével felavatta a márványtáblát, amely a Magyarországról a lágerekbe elhurcolt németeknek állít emléket.
– Nagyszüleink sorsa tragikus volt – mondta Markovits Kretz Eleonóra. – Akik hazatértek, közülük sokan már nem találták a szüleiket, a rokonságukat, mert időközben, felrúgva minden nemzetközi jogot, kitelepítették őket Németországba. Nekünk, leszármazottaknak tenni kell azért, hogy a világ szembesüljön a történtekkel, amiről évtizedekig hallgatni kellett.
Az egybegyűlteket köszöntötte Köteles László, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselője is. Mint hangsúlyozta, a szlovákiai magyarság nevében tiszteleg az elhurcoltak emléke előtt, hiszen a sors közös volt: a Bodrog-közből, az Ung-vidékről is a szolyvai, Abaúj, Torna, Borsod és Gömör megyékből pedig a szanoki és a szambori táborba hurcolták az embereket.
– Köszönet illet minden egyes kárpátaljai magyart, aki itt tiszteleg, pártállástól függetlenül, hiszen közös a gyász – hangsúlyozta a parlamenti képviselő. – Ha belegondolunk, tulajdonképpen a felvidéki Bodrogköz és Ung-vidék legnagyobb köztemetőjében vagyunk.
Nagy András túlélő megható szavakkal emlékezett lágertársaira, az átélt borzalmakra. Füredi Károly, a honvédelmi minisztérium államtitkára a magyar kormány koszorúját helyezte el a siratófalnál. Jelen voltak Magyarország kijevi nagykövetségének, az ungvári főkonzulátus és a beregszászi konzulátus, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség képviselői. A megemlékezők között ott volt a munkácsi Kizman Zoltán is, akinek a nagybátyja raboskodott Szolyván.
– Az unokatestvéremmel vonattal jöttünk, hogy meglátogassuk rokonunkat a lágerben. Nagyon hideg volt. Rengetegen – elsősorban magyarok, de németek is – jöttek, főleg asszonyok, hogy megtudják, mi van hozzátartozójukkal – emlékezik vissza. – Aki tudott, ruhaneműt, lábbelit hozott. Láttuk, hogy a tábor mellett ásnak, ahová letakart szekerek mennek. Gyerekfejjel fel sem fogtuk, mit visznek. Ma már tudjuk: halottakat. Valódi tömeggyilkolás zajlott. A rabok ételébe az „orvosok” darált üveget tettek, hogy minél gyorsabban elpusztuljanak. Szörnyű bosszúvágy volt bennük.
Tóth Viktor, Kárpáti Igaz Szó
