A Gulag Emlékbizottság támogatásával szervezték meg április 7-én a Gulag Emlékest című könyvbemutatót a kassai Márai Stúdióban. A rendezvény fővédnöke Haraszti Attila, Magyarország kassai főkonzulja volt. A Szovjetunió árnyoldalait ecsetelő művekről Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója és Bartók Csaba újságíró beszélgetett. Az interaktív bemutató színvonalát a kassai Thália Színház művészeinek könyvekből való felolvasása is emelte.
Haraszti Attila örömét fejezte ki, hogy közös erővel sikerült könyvbemutatót szervezni. „Mind a négy könyv a 20. századdal foglalkozik. Azzal az időszakkal, ami apáink, nagyapáink idejében zajlott, illetve a mi életünket is sok szempontból meghatározza. A program a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emléke alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumának az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő útján nyújtott támogatásával valósult meg” – mondotta ünnepi köszöntőjében.
Haraszti Attila, a rendezvény fővédnöke (Fotó: Nagy Emese)
Az este során bemutatásra kerültek Körös Zoltán: Muszkaföldön és Molnár Imre: Gyűlölködés helyett összefogás című könyvei, melyek a két világháború közötti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történéseit dolgozzák fel. Bemutatták továbbá a Simon Attila – Tóth László szerzőpáros Kis lépések nagy politikusa című művét, amely Szent-Iványi Istvánról szól, valamint Körös Zoltán: Nyugati fogságban című könyvét is.
Muszkaföldön
A könyvből Varga Lívia olvasott fel részletet a hallgatóságnak. Egy oral-history összeállításról van szó, amely felvidékiek szovjet hadifogságra való visszaemlékezéseit tartalmazza. Simon Attila történész, tanszékvezető így mutatta be a könyvet:
„A múltból a történelem csak bizonyos dolgokat emel ki, vannak dolgok, melyeket elfelejtünk. Ha nem figyelünk oda, ezek a történetek kihullnak a nemzeti emlékezetből. Ilyen a málenkij robot is. Ennek megvan a jól körülhatárolható oka. 1948 után nem lehetett beszélni azoknak a bűneiről, akiket mi felszabadítóként kellett, hogy köszöntsünk. Nem lehetett beszélni a szovjet hadifogságról sem, hiszen oda a Magyar Királyi Honvédségnek a katonái kerültek, akik csehszlovák és szovjet szemszögből, egy ellenséges fasiszta ország katonái voltak. Nemcsak az okozta az elhurcoltak traumáit, hogy embertelen körülmények között kellett túlélniük, hanem az is, hogy mikor hazajöttek, nem beszélhettek róla. Sajnos, úgy mentek el évtizedek, hogy ezek a történetek nem lettek áthagyományozva, elfelejtődtek” – hangsúlyozta a könyv apropóján Simon Attila.
Az intézet elkezdte felkutatni azokat a személyeket, akik még képesek most is tisztán visszaemlékezni a borzalmakra. Kétszáz túlélőt sikerült megszólítaniuk, de sokan, csak a könyv publikálása után jelzik, hogy ők is részesei voltak a történelem ezen korszakának.
„Ez a program, amit mi elkezdtünk, az utolsó pillanatban indult el, hiszen most már elsősorban azokat tudjuk elérni, akik az 1925-ös korosztálytól fiatalabbak. Őket leventeként vitték ki” – mondta a történész a könyv kapcsán, mely három kortanú visszaemlékezéseiből van felépítve. A kötet mellé dokumentumfilm is készült, mely bemutatja a gulág és a gupvi táborokból hazatértek emlékeit.
Az elsőt a húszas években hozzák létre, elsősorban a Szovjetunió állampolgárai részére, akiket tömegesen hurcolnak oda, a nemzetgazdaság szempontjából fontos feladatok teljesítésére. Ezek mellett születik párhuzamosan a 2. világháború kitörése után egy másik táborrendszer. A gupvi tulajdonképpen a külföldiek gulágja, ahova az ellenséges és elfoglalt országok lakosai kerültek, több millióan. Elsősorban németek, japánok és rengeteg magyar ember, körülbelül 600 ezer.
Nyugati fogságban
Nádasdy Péter színművész olvasott Lengyel István sorsáról, akit 1944-ben hadifogságba hurcoltak. A kötet a felvidékiek amerikai, brit és francia táborokba való deportálásáról szól. Kassán a Szent István laktanyán voltak ezek az abaúji fiatal fiúk összecsődítve. Ti vagytok a nemzet Virágai, megmentünk titeket a vörös rémtől – ezért telepítik ki őket Nyugat-Európába. Akik megszöktek, nem tértek vissza.
Nádasdy Péter a Nyugati fogságból olvas (Fotó: Nagy Emese)
A Fórum Intézet kutatásai alapján a nyugati fogságba, tényleges katonaként, a Magyar Honvédség jeles egységei estek. Nagyjából 300 ezer magyarról van szó.
„Az anekdota szerint azok, akik a szovjet fogságból tértek haza, azt kiabálták, hogy hordágy, akik nyugatról jöttek, azt kiabálták, hogy hordár. Ez is bizonyítja, hogy a szovjet fogság sokkal szörnyűbb volt. A legjobb volt amerikai fogságban lenni, a legrosszabb franciában. Sokszor a német ruhába öltöztetett magyar levente fiúkra, akiket azzal hurcoltak az országba, hogy majd segítenek a német hadigazdaságot működtetni és harcolni, úgy tekintettek, mint németekre. Elkerített mezőkön őrizték őket. Nagyon sokan, innen hazaindulva estek szovjet fogságba. Többen átélték Drezda lebombázását és különböző fajtalanságokra voltak kényszerítve” – mutatta be a könyvet Simon Attila.
Gyűlölködés helyett összefogás
Ez az interjúkötet a két világháború közötti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalom történetét dolgozza fel. A könyv a sarlós mozgalom értelmiségeihez fűződik, de hiánypótló is, mivel említi a párhuzamosan működő Prohászka Ottokár nevéhez fűződő mozgalmat is.
Az interaktív könyvbemutató résztvevői (Fotó: Nagy Emese)
„Ez a könyv egy generáció életérzését szólaltatja meg. Ebben az időben egy hihetetlenül teljes életet élt a csehszlovákiai magyarság. Működtek a párhuzamos világok. Kassán volt magyar labdarúgócsapat. A fiatal nemzetiség ebbe nevelkedett bele. 1945 után szinte mindegyikük ott van, amikor segíteni kell a lakosságcsere, a deportálás során, szervezeteket alakítanak. Az ő életútjuk mutatja, hogy mennyire értékesek voltak. Simkó László, Dobosi Károly, Hites Kristóf és a többiek emlékeit tartalmazza. Ők éltették a felvidéki magyar szellemet, azt bizonyítva, hogy mi jobban értjük a szociális, demokratikus szellemet, mint az anyaországiak. A kassai magyarságban volt tartás” – mutatta be a könyvet a történész.
Kis lépések nagy politikusa
Rab Henrietta részletei vezették fel Szent-Iványi József helyét történelmünkben. Egy csodálatos embert mutat be a könyv. Házasságon kívül született Liptó vidékén, és csak évek múltán ébredt rá arra, hogy magyarként mennyit tud tenni a nemzetért Beje községben. A tót parasztgyerekből lett magyar nemes életének részleteiről a könyv írója, Simon Attila számolt be:
„Családi fészkük Liptószentivánban volt. Édesapja idősen ejtette teherbe a család házvezetőnőjét, a szlovák származású Klimó Annát. Ebből a kapcsolatból született az a fiú, akit úgy anyakönyveztek, hogy Jozef Mikuláš Klimó. Szülei összeházasodása után, fiát törvényesen örökösévé fogadta – az uralkodó engedelmével. A szlovákiai magyarság egyik legfontosabb politikusává vált. Nemcsak politikus volt, hanem a magyar kultúra fontos mecénása, itt, Kassán is. Neki köszönhetjük a Prágai Magyar Hírlapot. Nevéhez fűződik a Szent-Iványi Kúria létrehozása, mely a szlovenszkói magyar írókat próbálta összefogni Liptószentivánban. Volt öt lánya és egy fia. A szomorú az, hogy mi ezt az embert nem ismertük. 1920-tól 38-ig prágai parlamenti képviselő, majd 1941 decemberéig – haláláig – budapesti parlamenti képviselő volt. Ő volt a Magyar Nemzeti Párt alapítója és vezére, az elnöki tisztséget átengedve másoknak szabta meg az irányt. 1918 őszén gyakorlatilag ő vezényelte le az őszirózsás forradalmat Gömörben. Egy igazi vezére volt az itteni magyaroknak. Ezzel a könyvvel mi megpróbáljuk őt egy kicsit visszahelyezni oda, ahova tartoznia kell.”
A bemutatott könyvek (Fotó: Nagy Emese)
Bartók Csaba, újságíró a publikációról így szólt: „Ez a könyv egy értékes, tényfeltáró munkát takar, nagyon olvasmányos is.” Mivel 1945 után ezen a vidéken nem lehetett magyar életet élni, ez a nemzeti egyéniségünk is feledésbe merült. A Csorba-tó eladása után vásárolták meg a bejei kastélyt, melynek környékén mintagazdaságot építettek ki, családjával együtt.
„Van a csehszlovákiai magyar hadifogságnak egy sajátossága. Amikor egy anyaországi magyar hadifogságba került, gyakorlatilag az első pillanattól kezdve az ország érdeklődött iránta, megtett mindent azért, hogy a foglyokat hazajuttassa. Csehszlovákia kivétel volt, nem tartottak igényt hadifoglyaikra, mert azok magyarok és németek voltak. A mieink kerülővel jönnek haza a Szovjetunióból. Magyarországinak jelentkeznek és határátlépőt kérnek, vagy szöknek a zöld határon,” – emelte ki Simon Attila a beszélgetés során.
