1896 május elsején nyitotta meg a kapuit, első művészeti igazgatója Ditrói Mór volt, eleinte habkönnyű francia bohózatokat játszott. Az idén volt 121 éves, aktuális igazgatója, Eszenyi Enikő Shakespeare Hamletjét próbálja. Bár Budapest legöregebb színháza (épületét ugyanaz a legendás Fellner és Helmer cég tervezte, mint a kassait), s bár sztárok egész sora játszott benne és határozta meg az ún. vígszínházi stílust, a több mint 120 év alatt nem oly sok könyv foglalkozott az ott történtekkel. Most viszont kezünkbe vehettünk hármat is, Lázár Egon, Marton László és Fesztbaum Béla tollából.
Ditrói Mór, aki megteremtette a vígszínházi stílust
Kezdjük ez utóbbival. Fesztbaum Béla a színház középgenerációjának jeles tagja, tavaly 238 előadással a társulat legtöbbet játszó színésze lett, de aki történészi ambíciókkal is rendelkezik. 2009-ben a veszprémi Pannon Egyetem színháztudomány szakán szerzett oklevelet, majd tavaly a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetemen doktori fokozatot. Doktori munkájának témája a Vígszínház első művészeti igazgatójának, Ditrói Mórnak a színházi életrajza volt, s a Corvina Kiadó (ők adták ki Lázár Egon könyveit is) jelentette meg az olvasmányos, a Vígszínház első évtizedeit behatóan elemző munkát, amelyből Ditrói szakmai életrajza mellett igen sokat megtudhatunk egy színház első éveinek küzdelmes életéről is.
A Nemzeti Színház és a Népszínház (ennek üdvöskéje volt a rimaszombati születésű Blaha Lujza) magánkezdeményezésből létrejött konkurenciája lett a Vígszínház, amely máig ugyanabban az épületben székel, s amely könnyed francia bohózatoktól jutott el Molnár Ferencen, Lengyel Menyhérten, Heltai Jenőn és Csehovon át Shakespeare-ig. Nem volt kockázatmentes ez az út, főleg a kezdetek, a Vígszínháznak azonban többnyire szerencséje volt, hiszen legendás igazgatók és művészeti vezetők keze alatt formálódott, Ditrói Mór után Jób Dániel, Roboz Imre, Várkonyi Zoltán, Horvai István és Marton László illetve gazdasági igazgatóként Lázár Egon mutatták az utat a társulatnak.
„Semmiből, a város végén, malmok és gazzal benőtt üres telkek között, úgyszólván percek alatt teremtett valamit, ami a Vígszínházat jelentette, új gárdát, játékstílust, új szellemet és végső következésében a magyar drámaírásnak hallatlan föllendülését. Nemcsak új hajléka támadt a magyar színpadi művészetnek, a magyar szónak és a magyar kultúrának. Ez több volt. Itt elkezdődött valami – valami, ami történelmi érvényű, a modern magyar színház kezdődött Ditrói Mórral” – ezeket a gondolatokat jeles utódja, Jób Dániel vetette róla papírra, s ahogy az lenni szokott tájainkon, a legendás igazgató, aki megalapozta a Vígszínházat, idős korára szó szerint koldulni kényszerült, s trafikosként tengődött, hogy népes családját eltartsa. Még a filmjeivel sem volt szerencséje, négy filmje közül egyedül az Ítél a Balaton német és francia nyelvű kópiája maradt fenn, a magyar elveszett. A többi filmjének még ekkora szerencséje sem volt.
Ditrói Mór ifj. Himmelstein Mór néven 1851-ben látta meg a napvilágot Kolozsváron, s Paulay Ede növendékeként többes kitérő után feleségével, Eibenschütz Marival szerződik Kolozsvárra, ahol egy idő után a legidősebb magyar színházi társulat igazgatója lesz. Még igazgató, amikor már az épülő Vígszínházhoz szerződik. Kolozsvárt mulattatja, de már Budapestről álmodik. Fizetett alkalmazottja lesz a Vígszínháznak, s leírhatatlan érdemei vannak abban, hogy a Vígszínház 2017-ben is él, működik és virul, s naponta közel kétezer néző tölti meg a három (Vígszínház, Pesti Színház, Házi Színpad) nézőterét.
A színház 1896 május elsején Jókai Mór A Barangok avagy a peoniai vojvoda című vígjátékával nyitja meg a kapuit, amelyben már lehetőséget kapnak a Víg későbbi legendái, mint Hegedűs Gyula, Varsányi Irén, Tapolczai Dezső, Fenyvesi Emil vagy Delli Emma, de a közönség által igényelt francia bohózatoktól igen hosszú út vezet Csehovig, s a Ditrói által felfedezett magyar írókig, így Molnár Ferencig vagy Hunyady Sándorig, akik meghatározó alakjai lesznek a magyar drámairodalomnak. De a Vígszínház fedezi fel magának Csehovot is, s a későbbi igazgatók javára váljék, hogy ezt a nemes hagyományt következetesen vitték tovább, s a XX. század során se Molnár, se Csehov nem hiányozhatott a társulat repertoárjáról.
Ditrói a tízes évekre elfárad, s ki is kopik szeretett színházából, nyugdíjazzák, de meghalni „nem bír”, így ugyancsak szerény körülmények között megéri Budapest második világháborús felszabadítását is. „Ami a földé – itt hagyom – //De ott az égi magasságban//Lesz nékem újra színpadom” – írja Öreg komédiás című (sír)versében, ugyanis hajlott korára költővé is lesz, 1936-ban előfizetőket gyűjt első és egyben utolsó verseskötetére. 85 éves már ekkor.
Marton László, aki megtartotta a vígszínházi stílust
S annyiban ugyancsak igaza lett, hogy abban a bizonyos égi vígszínházi társulatba ugyancsak jeles társaságot sikerült leszerződtetnie, de az itt hagyott földi csapatért sem kell szégyenkeznie. Jób Dániel, Roboz Imre, Várkonyi Zoltán, Horvai István, Marton László és Eszenyi Enikő fémjelezték-fémjelzik a Víg újabb időszakait, nem is beszélve a legendás társulatról, amelyet összegyűjtöttek maguk köré.
Egyikük, a színházat 25 éven át igazgató Marton László (Park Könyvkiadó) Orosz Ildikóval közösen szintén megírta visszaemlékezéseit, amely nemcsak az általa irányított 25 vígszínházi évnek a krónikája, hanem az általa megélt több mint 70 évnek a lenyomata is. Keserű megállapítása, hogy az a polgári értékrend, amelyet a Vígszínház mindig is képviselt, nem a Kádár-korszak beköszöntével tűnt el, hanem a rendszerváltás idején, ugyanis a művészetek aktív közreműködésével is, a Kádár-korszak megőrizte a polgári szellemvilágot, s ennek egyik fontos letéteményese volt a Vígszínház is.
Marton László eredetileg operarendezőnek készült Nádasdy Kálmán tanítványaként, de Várkonyi Zoltán, valamint egy kiadós pesti zápor gyorsan eldöntötte a sorsát (ahogy Venczel Veráét is). A hipochonder Várkonyi ugyanis megijedvén az esőtől benn maradt Marton vizsgarendezésén, s másnap mind Martont, mind az egyik főszereplő Venczel Verát szerződtette. Nem indult könnyen a vígszínházi karrier, előbb kötelező feladatokat bíztak rá, de aztán jött a Képzelt riport, és egy addig teljesen ismeretlen műfaj a Vígben, amelyet később követett a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Kőműves Kelemen, A padlás, A Pál utcai fiúk.
A Víg mégsem lett musicalszínház, s ez bizony elsősorban Marton László kivételes érdeme, akit felfedeznek külföldön is, így főleg Izraelben és Kanadában rendez, sőt utóbbi helyen „saját” társulatot (Soulpepper Theatre) is létrehoz ottani munkatársaival. 2008-ban átadta ugyan az igazgatói stafétabotot Eszenyi Enikőnek, de azóta is a társulat meghatározó egyénisége, Hallgatni akartam (Márai darabja Hegedűs D. Gézával), A Pál utcai fiúk, s az új évadban Ibsen Vadkacsája következik a rendezői életműben.
Lázár Egon (jobbról a második) rimaszombati katonáskodása idején
Lázár Egon, aki nélkül nem ment volna
S egy jó színház nem létezik pedáns, a színház minden rezdülésére odafigyelő gazdasági igazgató nélkül. S ezt az embert a Vígszínházban évtizedekig Lázár Egonnak hívták-hívják, aki már nem is túl fiatalon, az ötvenes évei közepén került Várkonyi társulatába, de még ma, 96 évesen is naponta bejár, hogy felügyelje szeretett színháza gazdasági helyzetét. Aki azt képzeli, hogy egy gazdasági igazgató ül az irodájában, a színház számlái között, az az ő esetében nagyon téved, Lázár Egon ugyanis minden előadás főpróbáján ott ült, s többnyire hajszálpontosan meg tudta mondani, mennyire életképes egy-egy előadás, miből lesz siker, s mely bemutatók azok, amelyek a 20-30 előadást sem érik meg. Lázár Egon, miután gazdasági igazgatóból tanácsadóvá „fokozza le” magát, némi baráti unszolásra úgy dönt, megírja visszaemlékezéseit, amelyet két kötetben (Visszapillantó, Ráadás) a Corvina adott ki.
Első munkahelye az oroszkai cukorgyár, később Rimaszombatban katonáskodik – így több szállal is kötődik a Felvidékhez. Hazatérve az orosz hadifogságból, ahol már szintén színházat játszik fogolytársaival, talán nincs is más út előtte – előbb az Opera, a Déryné Színház, majd a Vidám Színpad következik, s némi kitérővel jöhet a Vígszínház, ahol 1975 óta rendületlenül intézi a színház gazdasági dolgait. Ami, tekintettel a napi közel kétezer nézőre – nem is tűnik olyan egyszerű feladatnak. A négy évtizedbe egy teljes felújítás is belefért a kilencvenes években, de a színház üzemmenete nem állhatott meg, s a Nyugati pályaudvar melletti Sátorban a társulat nemcsak a régi előadásait játssza tovább, hanem új bemutatókat is tart. S a négy évtizedbe olyan előadások is beleférnek, mint A padlás, a Játszd újra Sam, amelyek még a rendszerváltás előtt kerültek bemutatásra, s azóta is levehetetlenek.
Ditrói Mór, Marton László, Lázár Egon – a Vígszínház több mint 120 esztendejének meghatározó alakjai, akiknek életrajzát és emlékeit most már mi színházrajongók is kézbe vehetjük. De nemcsak színházrajongóknak ajánlhatjuk őket, hanem azoknak is, akik jártak az elmúlt évtizedekben a Vígben, s azoknak is, akik az ott játszókat televízióban, filmekben megszerették – hisz róluk is rengeteget elárulnak ezek a hiánypótló kötetek.
