András Károly politológusról, tudományos kutatóról, közíróról, a kelet-nyugati kapcsolatok és a keresztény-politikai témakörök szakértőjéről, a nemzeti identitás és kisebbségi kérdések kutatójáról, egyik feledett személyiségünkről, akiről ezidáig nagyon kevés szó esett, kötelező megemlékeznünk. Aktualitást az ad a visszaemlékezésre, hogy leánya, Kontz Erzsébet a Múlt-kor c. budapesti magazinban közreadta visszaemlékezését édesapjáról (2010 ősz; Apám világa: András Károlyról). Többek között a következőket olvashatjuk: “Gyermekkorunkban édesapám történeteiből gyakran vissza-visszavillant saját ifjúságának romantikus, bennünk nosztalgiát keltő élményvilága Felvidéken, a mai Kelet-Szlovákiában, ahol ő felnőtt. Édesanyja a klasszikus értelemben értendő gazdasszony volt. Rengeteget vadászott (apja a Dessewffy család birtokának főerdészeként ténykedett), kutyából és egyéb háziállatból sok volt, de a kemény, ropogó telekből is jutott bőven, pénzből viszont nem sok.
Az elemi iskolában, legalábbis egy időben, apám volt az egyetlen, aki cipőt viselt. Ezt mélységesen szégyellte is.
Egy szép nap apám édesapjával vadászaton volt, és akarva-akaratlanul végig kellett néznie, amíg egy rosszul meglőtt, megsebzett őznek a szeméből kiszállt az élet. Többet nem volt hajlandó vadászni.
Mélyen keresztény-szociális gondolkodása később Kassán, a Pfeiffer Miklós kanonok úr vezette Katolikus Diákok Reformkörében fejlődött tovább. Pfeiffer Miklós bácsi a családunkban uralkodó vélemény szerint tovább inspirálta apám puritán hajlamát, tartózkodó modorát – de szinte sziporkázó intellektualizmusát és humorát is.” Pfeiffer (Sopron 1887-Fribourg /Svájc/ 1979) szintén azon személyek közé tartozik, akik megérdemlik emlékezetünket. Kassán több vidám történet is keringett róla. András Károly vele készített beszélgetése az Új Életben jelent meg 1943-ban.
Ez a lapszám közöl egyébként írást a kassai születésű Slachta Margit (1884-1974) képviselőről is.
1989-ig érthetően alig lehetett Andrásról hallani, hiszen a Szabad Európa Rádió (SZER) vezető munkatársa volt. Mivel az 1970-es évek elején Kassán összeismerkedtem Gerstbrein Bélával, így testvéréről, András Károlyról tőle hallottam először. Bélát gyakorta zaklatta a csehszlovák titkosszolgálat, de jóval kevesebbet tudhatott bátyjáról, mint a kommunista hatóságok, hiszen kapcsolatot nem tudott tartani vele. Majd 1989 után jónéhányszor találkoztunk, lakásomon is meglátogatott. Közvetlen, vidám, világos gondolkodású, szelíd, megfontolt emberként ismertem meg őt és feleségét egyaránt. Kár, hogy olyan gyorsan távoztak az élők sorából. Apja hagyatékából néhány könyv a birtokomba került.
András Károly (1917. augusztus 20. Felsőlászlófalva /Zemplén/ – 2004. július 9., München) családjának útja először a Homonnától 15 km-re fekvő településről először Hanusfalvára vezetett, ahol az édesapa, Gerstbrein Károly dolgozott. Az apa a második világháború végén a helyi kastélyban, ahová a Wehrmacht katonái fészkelték be magukat, partizánokat bújtatott. De nem bírta sokáig a feszültséget, s így távozott, mert nem akarta kivárni, amíg a német katonák rájönnek, társbérlőkkel együtt lakják a kastélyt. Ez sok kellemetlenségtől mentette meg a háború után, mivel a partizánok igazolták őt. De bútorát később az államfői irodában látta viszont Prágában.
András Kassán érettségizett egyetemi, tanulmányait a prágai Károly Egyetemen és a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte (1938-1941), ahol magyar-francia-szlávisztika szakos diplomát szerzett. Egyetemistaként részt vett a felvidéki magyar fiatalság értelmiségi mozgalmaiban, különösen a katolikus Prohászka Körök tevékenységében.E szervetet által kiadott kassai Új Élet (1932-44) című folyóiratnak vezető szerkesztője volt (1939-44). E lap szlovákiai szerkesztője Esterházy Lujza volt. Itt találjuk Janics Kálmán tanulmányát is (1940. Nyár, 89. sz.) A lap főmunkatársa Mécs László pap-költő és Vájlok Sándor (1913-1991) irodalomkritikus, múvelődéstörténész és közíró volt. A Prohászka Ottokár Körök Szövetségének folyóiratában írta: „Kisebbségi életünkben a középiskolás munka elsősorban anyanyelvünk tisztaságát védte, azonkívül életképes embereket kívánt állítani a kisebbségi életbe, kik minden szavukban, minden cselekedetükben magyarok, vállalni tudják a sokat hangoztatott aprómunkát, hogy versenyképessé tegyék a kisebbségi magyar népet. Ideálunk a gyakorlati ember volt, a dolgozó magyar, aki az egész magyar nemzetért, a kisebbségi népközösségért vállal munkát. (…) Tudatosítsuk, hogy végvári magyarok vagyunk!” (1939 február, Középiskolá munka, 101. o.)
Szlovákia függetlenné válása után rövid ideig diplomáciai szolgálatot teljesített a pozsonyi magyar nagykövetségen. A háború végén, 1945 tavaszán Nyugat-Németországban telepedett le. 1950 októberétől 1951 nyaráig Innsbruckban vezette azt a magyar munkacsoportot, amely a New Yorkban székelő Szabad Európa Rádió (SZER) magyar műsorai számára figyelte a budapesti Magyar Rádió adásait. 1950. április végén a SZER rendes munkatársa lett. 1951 nyarán kivándorolt az Egyesült Államokba és bekapcsolódott a rádió New York-i szerkesztőségének munkájába. Közben a new-yorki Columbia Egyetemen politológiát tanult, de tanulmányait nem fejezte be (1953-55). Miután Münchenben 1951 őszén megindultak az egész napos magyar adások, több mint öt éven át külpolitikai kommentárokat írt. Bajorország fővárosába kerülve, a Magyar Osztály helyettes igazgatója lett (1957-66). Ezután átkerült a központi kutatóosztályra, amelynek helyettes vezetőjeként ment nyugdíjba 1987 augusztusának végén. A rendszerváltás után a Reményben és a budapesti Regióban is találkozhattunk nevével.
A SZER legtevékenyebb munkatársaként, a magyar adás az ötvenhatos forradalom utáni átszervezése és reformja az ő nevéhez kötődik – méltatta kollégája, Borbándi Gyula munkásságát. – Nagyrészt az ő érdeme az adás színvonalának javulása. Ezt egyrészt új programok bevezetésével, de a korszerű rádiózás módszereinek alkalmazásával és népszerűsítésével érte el. Ő ismertette az egyik adásban Hosszú Ferenc: Hegytetőn három fenyő I-II. (1982) c. munkáját, melynek második kötetet Kassával foglalkozik. Fontos kötet volt, mert az agyoncenzúrázott kiadás ellenére, sok titkolt adatot közölt Kassáról az első világháború utáni és 1938 körüli életéről.
Müncheni nyugdíjas évei alatt, a korábbinál is több időt fordíthatott történelmi és politológiai tanulmányaira, valamint írói tevékenységére. Nem sokat publikált, de ami nyilvánosságot kapott, értékes és maradandó. Az újabb kori magyar történelemmel, a nemzetiségi kérdéssel, a magyar kisebbségek állapotával, ezen belül különösen a szlovákiai magyarok sorsa érdekelte. Írásainak zöme a müncheni Új Látóhatárban és a római Katolikus Szemlében jelent meg és gyűjteményes kötetekben jelent meg.
Évtizedek óta foglalkozott Edvard Beneš csehszlovák államfő életével, pályájával és működésével. E témakörben sok helyütt és sokat kutatott, több részlettanulmányt írt. Az eredményeket összegző és az életművet hitelesen ábrázoló, ugyanakkor ennek magyar vonatkozásaira is kiterjedő részletes életrajza nem készülhetett el. Pedig 1989-re már elkészült a nagy munkával, azonban akkor megnyíltak a levéltárak, így további kutatásokat folytatott. Ezügyben is váltottunk néhány levelet. Kívánatos lenne, hogy ha a tervezett mű megírása nem is fejeződött be, legalább az András Károly által megírt részeket, valamint évtizedek munkájával összegyűjtött kutatási anyagait kötetben közöljék, vagy legalábbis használják fel.
Felesége, András Mária művészettörténész mellé temették, aki 1995-ben hunyt el. András Károly három gyereket hagyott maga után. A Münchenben élő Júliát, a Zürichben élő Bencét és a Budapesten élő Erzsébetet.
Balassa Zoltán
