Dudás Péter 1960-ban Kassán született. Miután leérettségizett a kassai magyar gimnáziumban, a helyi Műszaki Főiskola Bányaipari Karának lett a hallgatója. 1980-81-ben színpadtechnikusként dolgozott, azután ismét folytatta főiskolai tanulmányait. Majd a városi Lakásgazdálkodási Vállalat autóvezetőjeként dolgozott. Két év katonaság következett, majd 1985-től a Thália színésze, kétszer pedig a színház művészeti vezetője volt. Idén március 15-e alkalmából rangos magyar állami kitüntetést kapott. Ebből az alkalomból beszélgettünk.
Kassán érettségiztél. Tanulmányaid során a pedagógusok közül ki volt rád nagy hatással?
Reiter Géza és rajta keresztül a biológia. Az ő hatására paleontológusnak készültem, de nem vettek fel a prágai Károly Egyetemre. Azután a bányászat szakra jelentkeztem, mert a harmadik évtől ott is lehetett paleontológiát hallgatni. De az első év után kiestem. Nem tanultam. Így munkát kellett találnom és kulisszatologató lettem a Tháliában. Havasi Péter akkoriban vezette a Pinceszínpadot, s megtudtam, hogy szereplőket keres. Jelentkeztem. Peter Schäffer Ecuus című darabjában rögtön főszerepet kaptam. Egyre többen biztattak. Visszamentem még a főiskolára, de már megfertőződtem. Ezután jelentkeztem a Tháliába. Könnyen fölvettek. Egyik darabból a másikba csöppentem, egyik főszerep után jött a következő.
Nem végeztél ezen a területen semmilyen tanulmányokat?
Nem. A színpadon tanultam a színházat, remek rendezőktől.
Kikre emlékszel a legszívesebben?
Talán Verebes István volt rám a legnagyobb hatással. Vele csináltuk Aaron Sorkin Semmi és végtelen című darabját. Tőle tanultam meg felkészülni egy munkára.
Gyakorlat teszi a mestert…
Évente 160 előadást tartottunk. Próbáltam a szakma titkait elsajátítani. Milyen technikákat alkalmazzak? Mi hat a közönségre és a kollégákra? Gyűjtöttem a tapasztalatokat és másoktól lestem el a fogásokat.
Dudár Péter (Fotó: Bondár)
1985 óta állsz színpadon. Hány szerepet játszottál? Vagy úgy is kérdezhetem, hány ember bőrébe bújtál?
Pontosan nem tudom megmondani. Nagyságrendben úgy 200 szerepet játszhattam.
Te távolságot tartasz a szereptől, vagy belebújsz a bőrébe?
A jó színész mindig önmaga marad egy picit, teljesen nem bújhat ki a bőréből. Erre sokára jöttem rá.
Mely szerepeidre gondolsz a legszívesebben?
Azokra, amelyekkel sok munkám volt. Robert Thomas Szegény Dániel című krimije volt ilyen. Kívülről nézve a sztori viszi az előadást, könnyűnek tűnik. Főszerepet játszottam, végig a színpadon voltam. Közben egy nagyon összetett figurát kellett alakítanom. Meg kellett dolgozni vele! Nagyon kedves nekem a Hyppolit a lakájban Schneider Mátyás, a Valahol Európában Simon Péter, a Furcsa párban Félix szerepe.
A kollégákat milyeneknek találtad?
Rossz kollégákkal nem lehetett volna kibírni.
Mindjárt befogadtak?
Igen.
Súrlódások?
Nem jut eszembe semmi.
Játszottál más színházban is?
Igen, a Kassai Állami Színházban.
Itt szlovák nyelven kellett játszanod. Könnyű volt átállni?
Szerencsémre, volt egy jó tanárom, Peter Rašev rendező színészkollégai minőségben segített. Megtanított a szlovák színpadi beszédre, így nem volt nehéz.
A Thália tájoló színház…
Rengeteg utazgatással és gyűrődéssel járt. Régebben az utak és járművek sokkal rosszabb állapotban voltak.
A különböző kultúrházak nem okoztak gondot?
Műszakilag improvizálni kellett. Ilyen helyzetekben feltaláltuk magunkat. Sokszor kisebb térben kellett játszani. De kis színpad esetén közelebb van a közönség, s így bensőségesebbé válik az előadás.
Gondolom, rengeteg emléked van. Megemlítenél néhány vidám, vagy szívet melengető történetet?
A hosszú évek alatt nagyon sok sztoriba botlik az ember. Ezeket csak hosszasan lehetne elmesélni. Semmi jobb nem történhetett volna velem, minthogy ez lett a hivatásom és hogy ehhez a közösséghez tartozom.
Vállalkozni is kezdtél. Mi késztetett erre?
A rendszerváltás utáni inflációban megoldást kellett találni a megélhetésre. Színészi fizetésből szinte lehetetlen volt családot eltartani. Többféle próbálkozás után a vendéglátásnál kötöttem ki. Talán ez áll a legközelebb a színházhoz. Én vagyok a rendező, a pincérlányok a színészek, a vendégek a közönség. Ha minden rendben van, akkor minden reggel kilenckor kezdődik az előadás! Tehát kávéházam van. Pörköljük és áruljuk a kávét. Vagyis árulnánk, de a jelenlegi helyzetben ez lehetetlen. Egyébként jó helyen vagyunk, a kassai Fő utcán. A közönség szeret minket.
Most azért beszélgetünk, mert rangos magyar állami kitüntetést kaptál.
Hivatalosan még nem kaptam semmilyen értesítést, tehát nem ismerem az indoklást. Ezért elég rejtélyes számomra, hogy miért. Gondolkodtam rajta és arra jutottam, hogy sráckorom óta szolgálom a magyar közösséget, nyilván ezért. Ez a közösség terjesztett föl. Úgy érzem, törleszteni valóm van. A továbbiakban bizonyítanom kell, hogy megérdemeltem ezt az megelőlegezett bizalmat.
Gratulálunk!
Köszönöm!
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
