Döntő fontosságú a jövő generációjának nemzeti elkötelezettsége szempontjából a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot – véli Duka Róbert, marcelházi iskolaigazgató.
„Bárhová is repítsen sorsunk, legyen bármilyen messze a magyar ég, szívünkben örök napként ragyog a Felvidék”! – szavalta Czibor Eszter a Marcelházi Magyar Tannyelvű Alapiskola tanulója Danis Renáta – a község szülötte – Felvidéki dal című versét azon az ünnepségen, amely keretében felállították az emlékoszlopot a Határtalanul program keretében.
Duka Róbert az iskola igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük a tapolcai Egyesített Általános Iskola tanulóit, pedagógusait, Bajner Imre igazgató vezetésével.
Döntő fontosságúnak nevezte a jövő generációjának nemzeti elkötelezettsége szempontjából a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot az iskola igazgatója.
Duka Róbert beszédében kiemelte: a tanulmányi kirándulási program nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövő nemzedék is át tudja élni a nemzeti összetartozás élményét, és hogy azokat a szálakat, amelyek összekötik a magyarságot, ne lehessen eltépni. A kirándulásokon olyan cserekapcsolatok, baráti, emberi és szakmai kapcsolatok szövődhetnek, amelyek egész életük ön át elkísérhetik a diákokat.
A megjelent vendégeket köszöntötte Varga Ervin, Marcelháza polgármestere is.
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy ma itt, Marcelházán köszönthetem a tapolcai önkormányzat mellett működő Egyesített Általános Iskola diákjait és pedagógusait a „ Határtalanul” program keretén belül. Amikor a magyar Országgyűlés 2010 végén elfogadta a
„ Határtalanul „ programot, melynek lényege, hogy az anyaországi és a külhoni magyar fiatalok között kialakítani egy olyan kapcsolatrendszert, mely elősegíti az anyaországi valamint a határon túli intézmények és gyerekek közötti együttműködést. Úgy érzem, ezzel a programmal sikerült elindítani egy olyan közeledési folyamatot, melynek ékes példája ez a mai marcelházi találkozó is.
Külön öröm számunkra, hogy a tapolcai Egyesített Általános Iskola igazgatósága úgy gondolta, hogy ezt a programot Marcelházával is megosztják. Azt hiszem nem árulok el titkot, amikor azt mondom, hogy Tapolca és Marcelháza kapcsolata már igen régi keltezésű és nagyon jó érzés látni, hogy most iskoláink is közelebbi kapcsolat kialakításán dolgoznak. Csak így tudjuk elmondani és megmutatni közös értékeinket, mert mi a világ leggyönyörűbb nyelvén beszélünk, amit nem hagyunk elpusztulni és már ezért is érdemes volt megszületnünk, hogy magyarok lehessünk, mert magyarnak lenni büszke gyönyörűség.
Kívánom, hogy érezzék jól magukat, kellemes és feledhetetlen élményben legyen részük, ismerjék meg még jobban közösségünket, környezetünket és kultúránkat” – zárta köszöntőjét a polgármester.
A Tapolcai Általános Iskola diákjai, pedagógusai nevében Bajner Imre igazgató szólt a megjelentekhez.
„ Két év telt el azóta, hogy 2011-ben felvette a két iskola egymással a kapcsolatot. Sokan és sokat tettek azért, hogy a tapolcai diákok immár harmadik alkalommal látogassanak el ide, Marcelházára. Ennek kapcsán szeretnék köszönetet mondani Duka Róbert igazgató úrnak és Juhász Gabriella igazgató-helyettes asszonynak, valamint a marcelházi és tapolcai iskola pedagógusainak, akikkel hosszú hónapok óta azon dolgoztunk, hogy ez a találkozó tartalmas, élményekben gazdag legyen. Bár ez a kapcsolat két iskola között jött létre, mégis sokan voltak, akik ügyünk mellé állva segítettek minket. Külön köszönetet szeretnék mondani Keszeg Béla úrnak, Béla bácsinak, aki széles kapcsolati tőkéjét felhasználva a programok szervezésénél nyújtott segítő kezet. Köszönetemet szeretném kifejezni Varga Ervin polgármester úrnak és Szabó Olgának, Path község polgármester asszonyának, valamint a két település képviselő testületének, akik nagylelkű támogatásukkal szállásunkat és ellátásunkat biztosítják. Nem felejtkezhetem el Tapolca város önkormányzatáról sem, akik Császár László polgármester úrral az élen egy emberként támogatták erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt ezt a találkozót. Mint minden évben, így idén is olyan ajándékot szerettünk volna hozni vendéglátóinknak, amely reményeink szerint évek múltán is őrzi látogatásunk emlékét. Tavaly a tapolcai diákok parkosítottak, fát ültettek. Idén egy emlékoszlop állításával kívánunk emléket hagyni magunk után. Amikor tavaly felvetődött ez az ötlet, akkor még nem gondoltuk, hogy ennek megvalósításához oly sokan fognak segítséget nyújtani. Úgy érzem megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsem őket. Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója kérésünknek eleget téve térítésmentesen biztosította az emlékoszlop alapanyagát. Hangodi László muzeológus – történész úr az emlékoszlop megálmodója, tervezője. Czeiner Balázs asztalos mester műhelyében, szorgos, lelkiismeretes munkájának köszönhetően öltött testet ez az oszlop. Czeiner Balázs itt van körünkben kérem, hogy lépjen mellém. A talapzat elkészítéséhez és az oszlop felállításához Bélai Tibor kőfaragó nyújtott segítséget, akiknek ezúton mondok köszönetet.
Amikor Hangodi László urat felkértem az oszlop megtervezésére és beszélgettünk vele az elképzelésekről, úgy éreztem, hogy nincs nála hitelesebb személy, aki az oszlop avató-beszédét elmondhatná. Bár úgy terveztük, hogy itt lesz ezen a jeles alkalmon, azonban az utolsó pillanatban halaszthatatlan ügy miatt le kellett mondania a részvételt. Ha személyesen nem is lehet itt gondolatainak tolmácsolására engem kért meg, amelynek ezennel örömmel teszek eleget. Először is arra kért meg történész úr, hogy tolmácsoljam a marcelháziaknak szívélyes üdvözletét, majd beszélgetésünket egy kérdéssel kezdtem:
„Mi ez az alkotás? Emlékoszlop? Kopjafa?
Emlékoszlop, illetőleg egy olyan jel, amely emlékké válik az idő múlásával, mert felállításával itt most az a két esztendős történet nyert megtiszteltetést, amely a Tapolcai Általános Iskola és a marcelházi Alapiskola között a Határtalanul program keretében az elmúlt két esztendőben egyre szebb egyre, gyümölcsözőbb formában kezdett kiteljesedni. Ha nemzetünk kultúrájában visszatekintünk és keressük a gyökerét az emlékoszlopok állításának, akkor mindenképpen elmondhatjuk, hogy több évszázadra visszatekint ez a jelenség és mindig olyan funkció köré csoportosíthatóan, hogy emlékezetessé tegyen valamit, valakit, egy helyet, egy eseményt. Ez az emlékjelállítás szélesebb körben vizsgálva mindennapi életünkben is megtalálható, hiszen amikor született egy gyermek a családunkban, akkor előfordult, hogy a nagypapa, vagy az apa egy fát ültetett a jövevény tiszteletére, vagy egy évelő virágot ültettek, ami aztán együtt cseperedett a gyermekkel. Ez az egyik szegmense az emlékjel állításnak. Ez a marcelházai emlékjel is egy fából készült alkotás, egy fába álmodott egyszerű üzenet, amely emléket állít annak, hogy egymásra talált két település, két iskola diáksága, pedagógus kara, illetve a kísérők és vendégfogadók találták meg a közösen átélhető élmények lehetőségét és fogják megtalálni a jövőben is, hiszen reményeink szerint egy hosszú folyamatnak a kezdetén vagyunk és ennek a hosszú folyamatnak az első két évét tiszteli meg ez az oszlop.
A magyar népi kultúrában az emlékjel állításnak eredetét kutatva, magunk is számtalan példát tudunk felsorolni, amikor találkoztunk emlék jelekkel. Rögtön mindannyiunk előtt először a hungarikumnak tekinthető kopjafák jelennek meg. A kopjafáról egyrészt tudjuk, hogy temetkezési szimbólum a maga sajátságos formavilágával, minden szöveg nélkül, a magukon viselt motívumok, formák üzenetértékéből kiindulva le tudta olvasni a kor embere, hogy kinek az emlékére, tiszteletére áll ott az a kopjafa. De nem csak a holtak emlékét tisztelték meg ilyen fába faragott és az utókornak szóló üzenetekkel, hanem nevezetes eseményeknek, jeles személyiségeknek is állítottak emléket nem kimondottan sírjelként. A közgondolkodásban általában a kopjafák, mint kimondottan erdélyi hagyományokra visszavezethető alkotásokként élnek, pedig amikor még a Kárpát-medencében egységes hazában éltünk, ennek a nagy hazának más tájegységein is jelen volt ennek a kopjafa állításnak a hagyománya, úgy a Tiszaháton, mint például a győztes és vesztes csatatereinken egyaránt.
Az itt most Marcelházán felavatásra kerülő alkotás formájában, méretében csak áttételesen őrzi a talán honfoglalás korára visszanyúló kopjafáknak az üzenettartalmát, üzenetértékét. Kifejezi azt a kapcsolatot, ami a két település között szövődött, de mégis az újszerű megjelenési formáján túl, hiszen nem klasszikus kopjafáról van szó, mégis hordozza az ősi magyar motívum kincs két nagyon fontos elemét, a két település címerén túl egyben kezdi és egyben zárja ez a két ősi motívum a képi és szöveges üzenet kompozícióját. A két ősi motívum egyike, amely már a honfoglalás előtti magyar kultúrában is fellelhető: a napkorong, egy leegyszerűsített megjelenési változata, az emlékoszlop ívmezejében. A másik még ősibb magyar díszítő motívum, és egyben ősvallási motívum, az életfa leegyszerűsített változata nyúlik lentről fölfelé a magasba. Kifejezve azt, hogy bár szétszakítottságban él nemzetünk a XX. század első harmada óta, de ennek az egyes ágai, az egyes szintjei a közös törzsből, az egykori közös Nagyhazából kiindulva, lágyan kiágazva, de felfelé mutatva, a nap felé nyújtózkodva megmutatja, hogy hiába a szétszakítottság, hiába került féltucatnyi országhoz egykori közös hazánknak a területe, ettől függetlenül megtalálják, megtalálhatják egymást a magyarság tagjai. Van mód egymásnak kezet nyújtani a XX. században keletkezett határokon túl. Ezt a kéznyújtást fejezik ki ennek az életfácskának a bimbóba szökött ágacskái, szimbolizálva az egyes országrészeket. A legmagasabbra felnyúló ága az egykori legészakibb országrészünk felé nyújtja ezt a szimbolikus kézfogást, a Felvidék irányába. Az életfa és a nap között az összeköttetést a két település egymásra találásának rövid, de egyben kifejező szövege és Wass Albert sokat mondó és nem csak a jelenben, hanem a jövőben is visszhangzó sorai kötik össze, olyan madzaggal, amely bízunk benne, hogy Tapolca és Marcelháza között elszakíthatatlan lesz, nem csak két, tizenkét, ötvenkét, hanem százkét év múlva is.”
Történész úr gondolataihoz csatlakozva, mi is bízunk az együttműködés, egymásra találás, összefogás tartósságában. Bár az említett 102 évet minden bizonnyal mi már nem fogjuk megérni, azonban azon fogunk munkálkodni, hogy reményeink szerint idővel hagyománnyá nemesedő testvériskolai kapcsolatot utódaink is ápolni fogják.
Ezt követte az emlékoszlop felavatása, majd a Testvériskolai szerződés ismertetése és aláírása a marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Tapolcai Általános Iskola
között.
„Az eddigi együttműködésre való tekintettel intézményeink a mai napon megerősítik, hogy a jövőben minden erejükkel támogatják a marcelházi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Tapolcai Általános Iskola közötti együttműködést, valamint a meglévő emberi kapcsolatok és barátságok elmélyítését.
Az együttműködés célja a határon túli magyarsággal való szorosabb kapcsolat kialakítása, egymás jobb megismerése, segítése, a magyar nemzethez való kötődés hangsúlyozása. A két iskola együttműködésének alapja az intézmények közötti partnerkapcsolat. A megállapodás lehetőséget nyújt egymás kölcsönös megismerésére és a személyes kapcsolatok kialakítására. Mindkét intézmény jellegének megfelelően arra törekszik, hogy az iskolákban folyó tevékenységet a másik fél megismerje.
A testvériskolai kapcsolatra tekintettel Marcelháza és Tapolca, valamint azok környékének bemutatása egymásnak abból a célból, hogy a tanárok és diákok megismerkedhessenek a két település kulturális és idegenforgalmi sajátosságaival.
A két intézmény tanárai és diákjai évente legalább egy alkalommal, de alkalomadtán többször is kölcsönös látogatás keretében ápolják a kapcsolatot, meglátogatják egymás intézményét, települését. Részt vesznek az adott intézmény életében fontos kulturális, sport, szakmai és hagyományőrző rendezvényein, és az út során személyes élményekkel, kapcsolatokkal gazdagodhatnak.
A közös tervek magvalósítása, segítségnyújtás.
A felek készek konkrét célok érdekében közös projektekben, pályázatokon partnerként együttműködni.
Az együttműködés a későbbiekben az igények és a lehetőségek szerint további pontokkal kiegészíthető.
Pedagógusaik és tanulóik nevében tehát ünnepélyesen kinyilatkozták a két iskola tanítói és tanárai közötti tapasztalatok cseréjét, a közös történelmi és irodalmi értékek feltérképezését, megismerését és gazdagítását, közös tanulmányi-, szabadidős-, kulturális- és sportrendezvények szervezését és lebonyolítását, a két intézmény jó hírnevének öregbítését, a két település lakosainak — gyermekeiken keresztül — egymáshoz közelebb hozását, a két ország kölcsönös megismerését, mindezt az Európai Unió szellemiségében.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériában ITT>>>.
{phocagallery view=category|categoryid=1052|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
{iarelatednews articleid=”36679,39919,38251″}
