Szinte lélegzetelállító belegondolni Isten Szentlelke vezetésével abba a hatalmas csöndbe, ami karácsony szent titkai fölé borul. Lélegzetelállító az imádság szemlélődő csendjében rádöbbenni, mi mindent tett értünk Istenünk, Atyánk azon a Jézust hozó éjszakán. De már sokkal, sokkal előtte is.
Negyedik advent arra hív, hogy Urunk Istenünk csend-architektúráját, elképesztően kifinomult csöndkupoláinak összetett építőművészetét vegyük észre, merüljünk el a földi-mennyei dimenziók szédítő szépségeibe, ami több száz párizsi Notre Dame-nál, száz Szent Péter Bazilikánál, genfi-kálvini St. Pierre-nél, wittenbergi Schloßkirche-nél. Hiszen meglátogatta a Hajnalfény a magasságból világunkat egykor, s meglátogatja kegyelmesen ma és reménység szerint 2024. évi szent ünnepünkön is.
Csöndkupolák bibliai építőművészete „Lélek-anyagból”
Istenünk Szent Lelke, aki még Isten mélységeit is vizsgálja, vegye gyöngéd ölelésébe szívünket és szemünket! Így felfedezhetjük együtt és külön is azt a hatalmas, kozmikus és történelmi, boldogítás történeti mestermű-sorozatot, amit Ő hozott létre. Oltalmunkra, Szent Fia, népe, egyháza védelmére, égig érő csöndkupolák oltalmába vonva a mindenséget, életünket. Hisz’ azon a titokzatosan mély csöndű éjszakán testbe öltöztette szeretett Fiát, elbocsátotta örök isteni közösségéből a bűn és háborúság véres világába.
Ezen az adventen a Szentlélek messze repíti tekintetünket. Ahová csak a Biblia üzenetével tudunk visszapillantani. Tekintetünk nem Istené, hogy évezredeket, évmilliókat pillantson át.
Az első Lélek kupolát akkor alkotta meg Isten, amikor a sötétség és a mélység fölött megengedte: „Lelke lebegett a vizek fölött” (1Móz 1,2). Szép rendben megalkotta a világosságot, a fénykupolát, a csillagkupolát, az égkupolát szelleme alkotta világa fölé-köré. Majd megalkotta csöndben a szépség és az élet kertjét a betervezett emberpár oltalmazására, az atyai gondviselés vegetációs-zöld életkupoláját az Édenben (1Móz 1-2).
Amikor már nagyon elfajult káini gyilkos útján az emberiség, s vízözönnel tisztára akarta mosni a Teremtő a földfelszínt és az emberi szívet. Akkor a folytatás engedélyét a szivárványkupolával adta meg minden nemzedék emlékeztetésére (1Móz 9,12kk).
A szövetség szivárványkupolája azóta is hány milliószor fel-felragyog kupolaívével egykori és mai nemzedékek fölé! És ki dekódolja ebből azt, hogy Isten szövetségkötésének színes jele ez, a szövetségé, amit az emberiség, sőt a földön élő minden élőlénnyel kötött Isten (1Móz 9,16)?!
Micsoda isteni kupolaépítkezés-sorozat ez, jóságának ránk kiterjesztett oltalma, védelme jeleivel!
Az ószövetségi isteni kegyelemkupolák csendes építésének egyik csúcsa az istenhegyi Tóra-adás után az, amikor Illés a Hóreb hegyen bujdokolva átéli egyedüllétében, hogy az Úr bemutatja neki a csöndkupola életmentő, életóvó, megtartó megjelentetését. Amikor ugyanis elvonult Illés előtt az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat, „de az Úr nem volt a szélben”. Majd földrengés rázta meg a vidéket, és tűz támadt, de az Úr nem volt egyikben sem. Majd: „A tűz után halk és szelíd hang hallatszott” (1Kir 19,112). Íme, az isteni csöndkupola valósága: túlélést adó halk és szelíd hang borul a tájra és Illés szívére.
Újszövetségi csöndkupola architektónia a keresztig
Azon az éjszakán, amikor Mária megszülte gyermekét, minden csöndes volt. Mély és magas csend ülte meg a Gyermekben előre megszentelt vidéket. A magasság végtelen csendvilágában angyalok énekeltek hangtalan, csak az Atya számára hallható kóruséneket (Lukács 2).
A földi tereknél is titokzatosabb Isten-kupola fedte be, vonta maga alá a teremtett világot, amiről Pál írja: „Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, emberekhez hasonlóvá lett és emberként élt…” (Fil 2,5kk).
Az önmegüresítés, a kenózis eme gyönyörű himnusza az egész születéstörténetet megelőző hatalmas mennyei kupolaélményt sejteti. A magasságból Jézus nem csak önmagát, hanem még Istent is megüresítve földre szállt, hogy a keresztfáig engedelmesen minket megváltson. Isten, az örök Atya élő csöndkupolaként borult Fia földi megváltó útja fölé. Azért, hogy az emberiség megüresedett, istenhiányos, engedetlen létvalóságába merülve, belülről tisztítsa meg, váltsa meg azt. Micsoda csöndkupola, szentséges és kozmikus ez! Hogy alatta a drága Főpap Jézus elvégezze engesztelő áldozatát a Golgota kereszt-oltárán!
Csendkultúrák betűzgetése Pilinszkyvel és Isten hívő népével
Az Isten atyai szívétől az emberek szívéig épített fenséges csöndkupola olyan láthatatlan valóság, ami még a láthatatlan világig is felér. A Jelenések könyve szerint hatalmas csend lesz majd a mennyben, amikor a Bárány feltöri a hetedik pecsétet, minden emberi titkok foglalatát (Jel 8,1). További láthatatlan csöndkupolákra tudnánk rátekinteni a Biblia távcsövével, de most csak ennyit: Isten hívő gyermekei is ráéreznek ezekre a Lélek-építette kupolákra. Jó 50 éve beszélgettem ezekről Pilinszky János egyetemes költőnkkel. Akkor és későbbi írásaiból a csönd szerelmesének ismertem meg.
A csöndben nem csak az emberi szótlanságot, beszédhiányt látta, hanem pozitív és negatív árnyalatokat is felfedezett.
Az ateizmus és az Isten halála nyugati teológiák lélekvacogtató eszmeviharai közben felismerte „a világ istenhiányos csendjét”. A mai állapotokat előre lényegükben megragadva, már hallotta „az ártatlanul szenvedők szenvedés-csöndjét”. Tudott arról, amit a kenózis, az önmegüresítés jelentett, Isten magányos csendje, amit alázatában még a Fiúisten sem tudott megnevezni: az Atya csendjéről. Átélte, észrevetette a hívő lelkek belső szobacsendjét, a spirituális csendet. És látta-hallotta a kétezer éves keresztyén misztika isteni Logosszal, az élő Igével szembeni elnémulását, a csodálat, az Istenre figyelés szótlanságát. És tudott a végső csöndről, amibe még az angyalok is belehalkulnak, a megnevezhetetlen csöndről. Pilinszky példázta: az embernek nem a füle tanulja meg az önmagán túlmutató csöndet, hanem a lelke, a szelleme. Amikor az Isten-csend az ember-csenddel összeölelkezik, s belemerülünk a megnevezhetetlen, legmagasabb rangú csöndbe.
A múlt századi protestáns teológus a lelki élet szabályairól írt könyvet (Wilhelm Stählin). Vázolja az erkölcsi kultúrát, aminek lényegéhez tartozik, mint egy melegházhoz, a csönd. Enélkül csak pusztítás, káinizmus, egyiptomi és babilóniai önfogság az emberiség élete. A mai advent, az új emberiség születésének egyik nagy Igéjét is megjelöli: „Csendesedjetek el és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten” (Zsolt 46,11). Csöndkupolák sorsmentő, megtartó nagy Építőművésze, Urunk, aki szívünk fölé is oltalmat építesz Szent Fiadban, ne hagyd, hogy életkupolánk, Jézus-hitünk beroskadjon. Legyen ez az advent és karácsony is az emberiségvédő isteni csöndkupola ünneplésének szent alkalma!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
