A Szlovák Köztársaság Környezetvédelmi Minisztériuma ((MŽP SR) nem tervezi a szélerőművek építésének támogatását. Szigorú ellenőrzést kíván gyakorolni ezen a területen, ezért a szélerőművek elbírálása a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet hatáskörébe tartozik majd. A környezetvédelmi tárca vezetője, Tomáš Taraba (az SNS jelöltje) ezt a közösségi médiában jelentette be.
„Már korábban is jeleztem, hogy szigorítani fogjuk a feltételeket ezen a téren, s az engedélyezéshez az önkormányzatok beleegyezésére, az átviteli rendszer üzemeltetőinek csatlakozási hozzájárulására és sok egyéb feltételre is szükség lesz” – fejtette ki Taraba.
Kijelentette, hogy hivatalba lépése óta nem adtak ki engedélyt szélerőművek létesítésére.
Taraba szerint az előző kormány vállalta, hogy a helyreállítási terv keretén belül két zónát építenek ki szélerőműpark elhelyezésére. „Ez nem az én vagy a mi kormányunk döntése, hanem az előző kormányé. Az az állítás, hogy 25 zónának kell létesülnie, hazugság” – jelentette ki.
Hozzátette, hogy a zónák helyét nem a Környezetvédelmi Minisztériumnak, hanem a Gazdasági Minisztériumnak kell kijelölnie. Az egyik zóna a létesítendő Volvo autógyár része lesz, amely elektromos autókat szeretne gyártani.
NZS/Felvidék.ma/Teraz.sk