Valahol talán borítékolható volt, mégis villámcsapásként érkezett. Hetek, hónapok óta tartó politikai üzengetések, identitásharcok, mesterségesen gerjesztett kulturális feszültségek után most már ott tartunk, hogy egy dél-szlovákiai kisváros utcáin virít a felirat: „STOP MAĎARIZÁCII” – „Állítsuk meg a magyarosítást”.
Beérett a termés. A „magyarkártya” ismét működésbe lépett. A felsőbb politikai körökből induló, sokszor burkolt, máskor egészen nyíltan vállalt ellenségképgyártás lassan leszivárgott a hétköznapok szintjére is. Az emberek érzik a feszültséget, keresik a „veszélyforrást”, a potenciális bűnbakot – és ilyenkor a történelem tanúsága szerint gyakran a kisebbség kerül célkeresztbe. Jelen esetben a felvidéki magyarság.
Az utóbbi hetekben szinte minden hétre jutott valami. Szurkológyalázás. A „Felvidék” szó körüli hisztéria. A dunaszerdahelyi Összetartozás-emlékmű körüli felháborodás és igazságtalan tárgyalás. Az úszori családi lángosozó megbírságolása azért, mert a pénztári blokkon „lángos” szerepelt „lángoš” helyett. Másfél ezer euró egy hiányzó ékezetért – miközben sokkal súlyosabb társadalmi problémák felett rendre elegánsan szemet huny az állam.
A „Felvidék” szó használatáról szóló írásunkban például arra hívtuk fel a figyelmet a portálunkon:
Sokszor éppen azok beszélnek történelemhamisításról, akik maguk sem bánnak kesztyűs kézzel a történelemmel. Ahogy arra is rámutattunk már, milyen természetességgel próbálják egyes felületek utólag „szlovákosítani” a felvidéki magyar sportolók, edzők, közéleti személyiségek múltját és identitását.
És most itt van Gúta. Nem Zsolna. Nem Turócszentmárton. Nem Vágbeszterce. Hanem Gúta – egy olyan város, ahol a lakosság mintegy 74 százaléka magyar nemzetiségű, amely mindig is magyar többségű település volt, és ahol a történelem nem valamiféle ideológiai vita tárgya, hanem megélt valóság. Egy város, amelyhez mások mellett olyan nagy nevek kötődnek, mint Adamis Anna vagy Borka Géza.
És most ebben a városban jelennek meg olyan feliratok, amelyek „a magyarosítás megállítására” szólítanak fel.
De pontosan kitől is kellene „megvédeni” Gútát? Azoktól az emberektől, akik generációk óta ott élnek? Akik ugyanazokat az utcákat járják, ugyanazokba az iskolákba küldik a gyermekeiket, ugyanazokért a célokért dolgoznak nap mint nap?
Halász Béla, Gúta polgármestere Facebook-bejegyzésében helyesen fogalmazott, amikor arra emlékeztetett: a város ereje mindig is az együttélésben rejlett. Magyarok és szlovákok együtt építették ezt a települést, együtt dolgoztak, együtt viselték a nehéz időket. Ez nem politikai szlogen, hanem dél-szlovákiai mindennapi tapasztalat.
Éppen ezért különösen veszélyes minden olyan hangulatkeltés, amely mesterséges árkokat próbál ásni emberek közé. Mert a gyűlölet ritkán marad meg a plakátok és utcai firkák szintjén. Előbb-utóbb beszivárog a közbeszédbe, az iskolákba, a lelátókra, a családi asztalok mellé. És mire észbe kapunk, már nemcsak a feliratok rondítják el a falakat, hanem a bizalom is eltűnik az emberek közül.
Hamarosan ismét a futball-láz tartja majd izgalomban a világot, közeleg a labdarúgó-világbajnokság, s ennek kapcsán érdemes lenne felidézni: ha már Gúta és futball, akkor ott van egy név, amely nem megoszt, hanem összeköt. Gőgh Kálmáné. Egy felvidéki magyar labdarúgóé, aki csehszlovák színekben ért fel Európa csúcsára, és akire nemcsak Gúta, hanem az egész térség büszke lehet.
Egy ember, aki egyszerre lett a helyi magyarság büszkesége és a közös sporttörténelem része – bizonyítva, hogy identitás és együttélés nem egymást kizáró fogalmak. Magyar volt, felvidéki volt, és közben a korabeli csehszlovák sportsiker egyik ikonja lett. Pályafutása, személye nem elválasztotta, hanem összekötötte a közösségeket.
Talán inkább ilyen példaképeket kellene keresni.
Gőgh Kálmán (Fotó: M. Nagy László/ Felvidék.ma archív)
Mert – mint már többször is említettük – a felvidéki magyarság nem veszélyforrás. Nem politikai projekt. Nem kampányeszköz. Hanem közösség.
Olyan emberek közössége, akik itt élnek, dolgoznak, adót fizetnek, gyermeket nevelnek, jövőt építenek. És akiknek ugyanúgy joguk van az anyanyelvükhöz, identitásukhoz és történelmükhöz, mint bárki másnak.
A legnagyobb probléma pedig az, hogy amíg a felsőbb politikai szinteken továbbra is megéri identitási konfliktusokat gerjeszteni, addig minden bizonnyal újra és újra meg fognak jelenni ezek a feliratok. Más városokban, más falakon, más formában.
A kérdés csak az: tanulunk-e végre abból, hová vezetett ez már annyiszor? Vagy ismét hagyjuk, hogy a józan együttélés helyét átvegye a mesterségesen táplált bizalmatlanság. Mert a gyűlölet még soha nem épített közösséget…
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
