A parlament csütörtökön nagy többséggel elfogadta a nyugdíjbiztosítási törvény módosítását, amely a 2. pillérből való nyugdíjfolyósítást szabályozza. Letelt ugyanis az a tízéves határidő, ameddig az így megtakarított pénzhez nem lehetett hozzáférni. Jövőre már a 1,5 millióból az első pár ezer embernek az ún. tőkefedezeti pillérből is folyósítják a nyugdíját. Bizonyos feltételek mellett, a jól keresők a megtakarítás egy részét ki is vehetik.
Akárcsak az alkotmánymódosításnál, a 2. pillérről való szavazásnál is szokatlanul nagy volt az összhang a parlamentben, például közös SaS–Smer- javaslatot is elfogadott a plénum. A végszavazásnál 101 képviselő támogatta a módosítást, 7-en ellene szavaztak, 20-an tartózkodtak. A legkritikusabban a Most-Híd képviselői álltak a jogszabályhoz. A párt számára ugyanis elfogadhatatlan a törvény módosítása ebben a formában. A mód, ahogyan az állam a második nyugdíjpillérből akarja folyósítani a nyugdíjakat, rossz, és a polgárok többségének érdekei ellen van, véli Bugár Béla elnök és Ivan Švejna alelnök is. Kifogásolják többek között, hogy az életbiztosítók folyósítják majd a nyugdíjakat a 2. pillérből.
„Még a választások előtt Kažimír miniszter és Fico miniszterelnök azt állították, hogy nem nyúlnak a második nyugdíjpillérhez. Már most bebizonyosodott, hogy ez nem igaz, a kormány ugyanis csökkentette a második nyugdíjpillérbe fizetendő járulék összegét. És mára még rosszabb a helyzet,” figyelmeztetett Bugár, hozzátéve, hogy tíz évvel ezelőtt a második pillérrel kapcsolatban azt ígérték a polgároknak, hogy választhatnak a fokozatos nyugdíjfolyósítás, illetve a között, hogy a pénzüket életbiztosításba fektessék.
„A Smer-kormány azonban üzletet kötött valamely életbiztosítókkal. A kormány ugyanis gyakorlatilag lehetetlenné tette, hogy a polgárok dönthessenek. Az ilyen szabályok a polgárok érdekei ellen vannak és csak bizonyos csoportérdekeket szolgálnak. A jövő év folyamán ki fog derülni, mely csoportok lesznek a haszonélvezői ennek a döntésnek. Elfogadhatatlan, hogy egy módosításba olyan rendelkezés kerüljön, amely szerint a biztosító dönthet arról, mely biztosítottakat fogad el és melyeket nem. Ha például a biztosítottnak kevés a megspórolt pénze, a biztosító jogosult őt elutasítani. Ezért is figyelmeztetünk arra, hogy a módosítás nem a polgárok érdekeit szolgálja, csak az egyszerű emberek fognak ráfizetni”, hangsúlyozta a Híd elnöke.
Ivan Švejna alelnök rámutatott arra, hogy a hatmilliárd euró fokozatos átirányításával kapcsolatban az életbiztosítókba, érvényesnek kell lennie egyfajta „stábkultúrának”. „ Sajnos, csak néhány nappal ezelőtt találkoztunk először ezzel a javaslattal a szociális bizottságban. Márpedig így nem működhetnek a dolgok!”, mondta Ivan Švejna, aki felháborítónak tartja a módosítással kapcsolatos módszereket. Azt kifogásolja, hogy módosító javaslatok formájában változtatták a törvényt, a tárcaközi egyeztetési folyamat, a törvénymódosítás hivatalos előkészítése hiányában azok, akiket ez érint, nem mondhatták el véleményüket.
BA,Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45603,45602,45326,42634″}