Érsekújvár főterén mintegy száz méterre van egymástól a szombati magyar-szlovák államfői csúcstalálkozónak helyt adó polgármesteri hivatal és az elegáns Jazz Café nevet viselő kocsma. Utóbbi csak azért érdekes, mert egy kollégám társaságában ide tértem be időt múlatni a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatóig.
Kényelmes bőrfotelek, kitűnő szlovák sör, egy francia nyelvű rádióadó igényes dzsesszzenéje, magyar pincér, szlovák pincérlány, sűrű füst és majdnem telt ház.
Csevegés magyarul, szlovákul nemzetiségi hovatartozás szerint; halkan, hangosabban vérmérséklettől, sörmennyiségtől függően. Az ablakon rálátunk a rendezett térre. Fiatal párok sétálnak, idős hölgyek csoportban érkeznek a templom felől. A kisváros éli mindennapi életét. A kávézóban nem téma az államfői csúcs, kivéve a mi asztalunkat, szakmai ártalom, ugye. Eközben a polgármesteri hivatal házasságkötő termében (hol máshol?) a két elnök tárgyal. A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Sólyom László ismét – sokadszor – fejezi ki értetlenségét a magyar revíziót vizionáló pozsonyi hangok miatt. Szóvá teszi a kisebbségben élő magyarok romló helyzetét. Gašparovič egy félmondat erejéig gyorsan kétségbe vonja a felvidéki magyarság Szlovákia iránti lojalitását, aztán az egekig dicséri a Slota pártját is magában foglaló kormánykoalíciót. Azaz minden megy a maga útján.
2006-ban Robert Fico pártja győzött a szabad választásokon, s az új miniszterelnök úgy gondolta, bosszút áll a legyőzötteken. Maga mellé vett egy Ján Slota nevű félőrültet, és a sokat tapasztalt nacionalista Vladimír Mečiarral karöltve elkezdte a kormányzást. Bosszújának egyik fő célpontja a Magyar Koalíció Pártja lett s annak szavazóbázisa, a felvidéki magyarság. A nagyrészt az előző, jobbközép koalíció lépéseinek köszönhető gazdasági sikertörténet olyan jó helyzetbe hozta a magát büszkén baloldalinak valló Ficót, hogy a magyarellenes hangulatkeltés amolyan kormányzati kedvteléssé vált csupán. Ez lett a hab a tortán. Elvenni Slota kenyerét a parlamenti abszolút többség 2010-es megszerzése érdekében úgy, hogy közben a magyarok is idegesek legyenek. Közben szociológusok vizsgálják a két nép közötti hasonlóságokat, ellentéteket, próbálnak társadalmi magyarázatokat keresni arra, ami most Szlovákiában történik. Történészek beszélnek a szlovákok félelmeiről, a feldolgozatlan Trianonról. Írók, értelmiségiek a közép-európai sorsot emlegetik, igyekeznek megfejteni a néplélek titkait. Görcsös igyekezettel próbálnak sokan tenni a közeledés érdekében. Az összeesküvés-elméletekért rajongó nacionalista bohócok fegyverért kiáltanak.
Az államfői sajtótájékoztató után egy sör erejéig visszatértünk a Jazz Caféba. A vendégek kicserélődtek, de egyébként semmi sem változott. Talán többségbe került ezúttal a magyar szó. A főtéren ugyanúgy korzóztak az érsekújváriak. Szürrealista jelenetnek tűnt a néhány perccel azelőtt zárult elnöki szópárbaj. Ficóék aljas játéka még nem mérgezte meg a felvidéki mindennapokat. A pozsonyi kormányépületen kívül ott a másik Szlovákia is. Amelyik a közös térségbeli múlt alapjain éppenséggel politikai partnerünk is lehetne azon nagyhatalmakkal szemben, akik évtizedek óta az ékverésben érdekeltek. Fico és Slota szánalmas színjátéka múlandó betegség csupán, melynek ellenszerét idehaza mindhiába keressük.
Pataky István, Magyar Nemzet
