A vonatkozó cikkünk ITT érhető el.
admin
-
-
Szerintem
A Smer koalíciós feltételei az egyik legmegbízhatatlanabb pártnak, a Most-Hídnak megfelelnek
Nem sokkal a választások előtt a “ki jut be?” mellett legalább annyira fontos kérdés az is, hogy “ki kivel?”.
-
Közösségünk fontos társadalmi feladata, hogy emlékezzen, hiszen az emlékezés ébren tartása vezethet el a gyógyuláshoz – jelentette ki Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke február 21-én a komáromi …
-
Elöntötte Európát és Amerikát is a hamis méz, új országok kerültek a mézhatalmak élmezőnyébe, és folyamatosan csökkennek a mézárak, ami a termelőinket súlyosan érinti, figyelmeztetnek az ágazati szakemberek.
-
A család a társadalom alapegysége. Az a pici sejt, melyen a jövő múlik, mely nélkül nem képzelhető el a további élet. A család alapja pedig a házasság. Keresztény …
-
A Lilium Aurum Kft. adja ki 1995 szeptemberétől a Katedra című folyóiratot, a szlovákiai magyar pedagógusok és szülők lapját, amely az egyetlen magyar nyelvű, országos terjesztésű pedagóguslap.
-
Immár hagyományosan, a tavaszi szünet ideje alatt a pozsonyi magyar katolikus közösség tagjai közösségi sítúrán vesznek részt.
-
Az IPROVIN Slovákia Polgári Társulás szakmai találkozót szervez borászok részére. A Miért fontos a szőlő ekológiai termesztése és védelme? című konferenciára február 26-án, pénteken kerül sor a kürti …
-
Nem engedték be Jozef Šimko rimaszombati polgármestert szombaton (február 20-án) arra Besztercebányán tartott konferenciára, amelyen a kormány magas munkanélküliséggel küzdő járások számára kidolgozott tevékenységi tervét mutatták be.
-
Szlovákiának több pénzt kellene fordítania az iskolaügyre, emellett bővítenie kellene az óvodák számát, valamint emelni a pedagógusok és az intézményvezetők bérét. Mindez a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet …

