Januárban 10,39 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta. Ez a decemberi adatokhoz képest 0,24 százalékpontos csökkenést jelent, éves szinten pedig két százalékponttal lett alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, nyilatkozta a …
PP, Felvidék.ma
-
-
Az idő rossz barát, tartja joggal a régi bölcsesség. Észre sem vettük, hogy a négyéves választási ciklus milyen gyorsan elszaladt felettünk, és most itt állunk egy újabb parlamenti …
-
Amennyiben jobboldali kormánykoalíció jönne létre a választások után, melyben a SaS lesz a legerősebb párt, Richard Sulík elvállalja a miniszterelnöki poszt betöltését, nyilatkozta a liberális párt elnöke a …
-
Egyre kevésbé számít tabunak Szlovákiában a Beneš-dekrétumok ügye – mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában.
-
Zselízen is megtartották a Házasság hete nevű programsorozat részeként a Zarándoklat a családokért rendezvényt, mely a házasság és a családvállalás mellett hivatott kampányolni.
-
Bátkában, a Rimaszombati járásban a református parókia fűtésrendszerét 6 700 eurós költséggel korszerűsítették.
-
November huszonhatodikán állt utoljára a kapuban a mátyusföldi Novota János, aki a spanyol Villareal elleni Európa Liga találkozón vállsérülést szenvedett.
-
2016-ban harmadik alkalommal szervezi meg a Medvesi Fotós Maratont a Novohrad – Nógrád Geopark. Az előző évektől eltérően ezúttal duplikálják majd az esemény programját, így a szerteágazó lehetőségek …
-
Az idén 25 éves Diákhálózat ezúton szeretné felhívni a kedves szlovákiai magyar adózók figyelmét, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is lehetőségük nyílik adójuk 2%-át felajánlani a szervezet …
-
A finom ízek boltjának nevezett „Gusto” egyedinek mondható a környéken, mivel nincs még olyan bolt a Bodrogközben, amely a környékbeli szlovákiai és magyarországi kistermelők portékáira fókuszálna.

