Ötödik alkalommal rendezték meg Galántán a Nótás Majálist, amely ismét bebizonyította: a magyar nóta nem csupán zenei műfaj, hanem közösségi élmény, emlék, derű és összetartozás is. Május 8-án …
SZE
-
-
Előző cikkemben utaltam rá, hogy a Magyar Zene Házában – a Hungaroton kiadványának köszönhetően – egy rendhagyó, a gyermekek világát bemutató koncertnek lehettem részese. A két szerző, Csajkovszkij …
-
„Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat” – hangzik Jézus tanítása az evangéliumban. Vajon elég-e a szeretetről beszélni, vagy annak tettekben is meg kell mutatkoznia? A vasárnapi katolikus vallási …
-
Isten kegyelméből, 50 esztendeje, 1976. áldozócsütörtök ünnepén, a svájci hegyen épített város, a Basileia-Bázel főtemplomában, az ottani Kálvin-téri vagy debreceni Nagytemplomhoz hasonló történelmi helyen szenteltek lelkésszé négy évnyi …
-
Vannak városok, amelyeknek történelmük van, és vannak, amelyeknek lassan saját meséik is születnek. Rajkovics Péter új mesekönyvsorozata, a Boti és Fruzsi történetek éppen ezt kínálják Dunaszerdahelynek: a felismerés …
-
Koszorúzással kezdődött május 6-án a Szövetség a Közös Célokért soron következő tanácsülése. A tagszervezetek képviselői és Duray Miklós tisztelői közösen helyezték el az emlékezés koszorúját a szervezet néhai …
-
Az ember igyekszik megérteni a világot, amelyben él. Nem mindig sikerül, különösen akkor, ha zavaros, ellenmondó minden. Például a legújabb rendszerváltás, mármint a Tisza szerint. Milyen rendszert váltottak …
-
Május 6-án ünnepélyesen átadták Füleken a teljesen felújított városháza történelmi épületét. A város egyik meghatározó szimbóluma mintegy másfél évig tartó komplex rekonstrukción esett át, amelynek összköltsége megközelítette a …
-
Nagyszombat megye befejezte a Nagykosztolány községben található, Chtelnička-patakot átívelő híd felújítását. A III/1265-ös úton lévő átkelő a hónap eleje óta ismét járható, a beruházás értéke megközelítette a félmillió …
-
Két, Oroszország irányából érkező drón sértette meg Lettország légterét, majd lezuhant az ország területén – közölte csütörtökön reggel a lett hadsereg. Lettország a NATO tagállama. A lett közszolgálati …

