Ha nekem kéne megjelölnöm a nyugati civilizáció sikerének a szimbólumát, akkor nem valamelyik luxusmárkát választanám – hiszen a mai, globalizált világban bármit bárhol beszerezhetünk, ha van hozzá elég …
Sztakó Zsolt
-
-
Kultúrtörténeti rendezvényekkel, néprajzi és hagyományőrző előadásokkal mutatkozott be a június elején Csíksomlyóra látogató Ferenc pápának a magyarság Erdélyben – emelte ki Kásler Miklós, az M1 aktuális csatorna hétfő …
-
Újabb alkotmánybíró-jelölteket hallgatott meg a parlament alkotmányügyi bizottsága hétfőn. Ez volt a negyedik meghallgatás. Tizenhat jelölt közül tízen mentek el a meghallgatásra, ketten először vettek részt rajta. Az …
-
Az 1949 márciusában megalakult Csemadoknak több mint 480 alapszervezete van, ezek közül több az idei évben szintén jubilál, s rendezvényeit az elmúlt hetven évet ünnepelve tartja meg. Nagykéren …
-
A Csemadok Kassai Városi Választmánya domborművel ellátott emléktáblával kíván tisztelegni a szervezet néhai elnöke, Kolár Péter emléke előtt. A bronztábla a kassai Csemadok-székház belső udvarának falát díszíti majd, …
-
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke visszautasítja a kormánypártok által javasolt, összesen 1,2 milliárd eurós szociális csomag elfogadását. Kijelentette, nem akarja ekkora összeggel megterhelni a költségvetést, és ugyanezt várja …
-
Idén negyedik alkalommal adott otthont a nyitott templomok napja rendezvénynek a szőgyéni templom. A Szőgyén Öröksége Társulás rendezvénye felett dr. Farkas Zsolt esperesplébános vállalt védnökséget. A IV. nyitott templomok …
-
Az elmúlt két évszázad történelmi fordulópontjai közül a rendszerváltoztatás volt az, amelyet az ország szabad akaratából, jelentős áldozatok árán sikerre vitt – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget …
-
Zuzana Čaputová, Szlovákia új köztársasági elnöke szerint az ország egyik nagy problémája a korrupció, a gyenge jogérvényesítés, a pénzügyi és a bűnözői körök összefonódása a politikai szereplőkkel. Leszögezte, …
-
1844. június 15. volt az a nevezetes nap, amelyen az egykori bíráló bizottság kihirdette döntését, miszerint a Kölcsey Ferenc: Hymnus című versének megzenésítésére beérkezett pályaművek közül egyöntetűen Erkel Ferenc …