Először kerül be az őshonos nemzeti kisebbségek ügye az Európai Parlament szakmai ügymenetébe – hívta fel erre a figyelmet szerdai, december 10-i közleményében Nagy József, a szlovákiai Most-Híd …
Archívum – Európa-világ
-
-
Csáky Pál, az MKP EP-képviselője az EP Petíciós Bizottságának ülésén támogatta Emily O´Reilly újraválasztását az európai ombudsman posztjára, ám komoly kritikát is megfogalmazott munkájával kapcsolatban.
-
Archívum - Európa-világ
Lelovics Pál: A cseh közvélemény antidemokratikusnak tartja a szlovák állampolgársági törvényt
Budapesten hivatalos találkozóra került sor Lomnici Zoltán a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Lelovics Pál a csehországi Brünni Magyar Polgári Egyesület elnöke közt.
-
Gyakorlatilag minden kérdésben helyben hagyta az Európai Bizottságnak az euróövezeti országok 2015-ös költségvetési terveiről alkotott értékelését az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfői tanácskozása. A szakmai találkozón részt vett Peter Kažimír …
-
A független Transparency International (TI) idén is közzétette a korrupcióról szóló felmérését. A tanulmány szerint Szlovákia az Európai Unió hat legkorruptabb országa közé tartozik.
-
Archívum - Európa-világ
„Az évszázad szerződése”: Oroszország és Szlovákia megkötötte a kőolajszállítási szerződést
Oroszország és Szlovákia megkötötte az orosz kőolaj szállításáról és tranzitjáról szóló államközi megállapodást – közölte az orosz energiaügyi minisztérium pénteken, december 5-én.
-
Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem diákjai brüsszeli tanulmányútjuk keretében az Európai Parlamentet is meglátogatták december 3-án. A csapatot egy rövid beszélgetésre az Európai Unió működéséről Csáky …
-
Immár évtizedes hagyománynak számít, hogy az 1805. december 2-án, a dél-morvaországi Austerlitz (Slavkov u Brna) város közelében lezajlott „három császár csatájának“ évfordulója alkalmából rendezett programsorozat keretében a székely …
-
Öt ország – közöttük Magyarország – innovációs informatikai projektjét választották ki a PROFIS – azaz a Promotion of Financing Innovation in South-East Europe – Innováció Finanszírozásának Támogatása Délkelet-Európában …
-
Liszka József, a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának igazgatója is előadást tartott azon a müncheni vitaesten, melyet az Intereg ottani fiókszervezete tartott a Német Kelet Házában (Haus …