Hol a honom, hol a hazám?
Két nappal a komáromi tüntetés után, hiába lesem a szlovák médiát, a kettős állampolgárság és az alapvető emberi jogok szlovákiai állapota miatt kétezer dühös...
Csáky Pál: Maszlag
Azt mondják a pszichológusok, hogy a legtöbb ember szereti magát áltatni jó hírekkel még akkor is, ha tudja – vagy sejti -, hogy azok...
Duka Zólyomi Árpád: Nil admirari
Nil admirari – semmin se csodálkozz, mondta Horatius. Semmin se csodálkozz, ha Szlovákiában élsz – mondom én. Mert miféle országban is...
Új kisebbségi stratégia kell nemzetrészünk megmentése érdekében
Legyen az közjogi méltóság, szlovák politikus, vagy az egyszerű szlovák polgár, sőt újságíró is, ha lehetőség van arra, hogy bennünket valamilyen módon megalázzanak, vagy...
Csáky Pál: Személyeskedés helyett
Négy nap után, amikor hazajöttem Budapestről, a barátaim azzal fogadtak, hogy az egyik szlovákiai magyar portálon személyeskedő jellegű írás jelent meg rólam. Az apropót...
Dolník Erzsébet: Párhuzamok (Nyilatkozat helyett)
Egész életemben fontosak voltak számomra nemzeti ünnepeink. Közülük jelentőségét tekintve kiemelkedik augusztus 20., amikor minden magyar Szent István – államalapító királyunk – életére és...
Tényleg magunkért, önmagunknak? Rövid válasz Juraj Hrabko: Magunkért, önmagunknak c. cikkére
Elismerem Juraj Hrabko eddigi tollforgatói tevékenységét. Szombati kommentárjában a szlovákiai magyar napilap hasábjain megpróbált érvelni az euro Állandó Stabilitási Mechanizmusa (2.védősánc) jóváhagyása mellett. Engedtessék...
„Szencen a kereskedők nem tervezik a kétnyelvű feliratok kihelyezését, mert mindenki tud szlovákul”
Csak dícsérni tudom azon szervezetek és egyének tevékenységét, amelyek a magyar nyelv fontosságára és megjelenítésére órásplakátokkal, vagy matricákkal kívánják felhívni a figyelmet városaink közterein,...
Az állampolgársági törvényt valóban módosítani kell? – nyílt levél Ján Figeľnek
Ján Figeľ, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szerint módosításra szorul az állampolgársági törvény, s jó lenne, ha erre a parlamentet nem az Alkotmánybíróság esetleges döntése...
Kongresszus lesz, babám!
Mint derült égből a villámcsapás, úgy robbant be pár napja az újságok és a hírportálok főcímei közé, hogy „Majdnem duplájára emelkedtek a Most-Híd támogatottsága”....
Csipkebélácska lassú ébredése
Mintha állandóan csak futna az események után, mintha az események irányítanák őt, és nem ő, a „nagy és tapasztalt politikus" az eseményeket, mintha állandóan...
Figeľ és mások hamis aggodalma
Ján Figeľ a szlovák kereszténydemokraták elnöke tegnap aggodalmának adott hangot az Orbán Viktor által kezdeményezett „Via Carpatia”, vagyis a kárpáti út(ak) mentén folyó európai...