A pártközi tárgyalásokon több fontos dologban megegyezés született, ide tartozik a platformokon alapuló együttműködés.
Itt és Most
-
-
Pavol Rusko, a Markíza televízió egykori igazgatója őrizetbe vételéről döntött a Legfelsőbb Bíróság szenátusa. A döntést azzal indokolta a bíróság, hogy esetében fennáll a szökés veszélye – tájékoztatta …
-
Az ország december 21-én történő tervezett lezárása mellett szóba jöhet a jelentős járványügyi korlátozás korábbi bevezetése is. Ezt még a mai kabinetülés előtt közölte a kormány alelnöke és …
-
Három hete tartottunk az MKP berkeiben szakmai napot, amelyre meghívtuk a gazdaság járvány által leginkább sújtott területeinek – köztük az étkeztetés, vendéglátás – egy-egy képviselőjét. Velük vitattuk meg, …
-
Mária Kolíková (Za ľudí) igazságügyi miniszter bizottságot állított fel hétfőn, a Büntetés-végrehajtási Testületek (ZVJS) működésének és a fogva tartás körülményeinek ellenőrzésére, és annak kivizsgálására, hogyan sérült meg a …
-
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) arra kéri a kormányt, mielőbb vezesse be a teljes lezárást. Ebben keddi online egyeztetésük során állapodtak meg az unió tagjai.
-
Szlovákiában rendkívül súlyos a járványügyi helyzet, a jelenleg érvényben lévő intézkedések pedig nem elégségesek – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök keddi sajtótájékoztatóján. A járványügyi bizottság által javasolt …
-
Inkább a teljes lezárást részesítené előnyben a lakosság nagyobb része az egész országra kiterjedő kötelező tesztelés helyett. Ugyanakkor a válaszadók viszonylag nagy csoportja, 36,1 százaléka, nem pártolja egyik …
-
Az óvodák az általánosan érvényben lévő szabályok szerint járnak el a december 21-től 2021. január 8-ig tartó karácsonyi szünet idején, az igazgató és a fenntartó dönthet a szülők …
-
A Szlovák Legfelsőbb Bíróság szenátusa január 12-re és 13-ra napolta el a nyilvános tárgyalást a televíziós váltók hamisítása ügyében. Eredetileg úgy volt, hogy Pavol Rusko és Marian Kočner …