A lobogót Novák Katalin köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében, a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel a Kossuth téren. Az eseményen közreműködött a …
Kitekintő
-
-
Közép-ázsiai műfordítók voltak az idei 1848-as községi ünnepség vendégei Lakiteleken. Az eseményen átadták a település helyi kitüntető díjait is. A Templom parkban lévő Petőfi Sándor-mellszobornál, valamint az 1848/49-es …
-
Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. A friss Kossuth-díjasok között felvidéki személyiségek is vannak. Kossuth-nagydíjat kapott: IFJ. SÁNTA FERENC, a nemzet művésze, Kossuth- és …
-
Az Európai Bizottság demokráciacsomagja, valamint egyéb más jogalkotási kezdeményezések is azt célozzák, hogy Brüsszel elvehesse a tagállamok maradék szuverenitását, és a választók akaratát semmibe véve Brüsszelből diktálhassák, milyen …
-
Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak a The New York Times című lapnak arra a …
-
Kitekintő
Tervezik a felvidéki Roskoványon 1851-ben felállított, majd később elpusztult emlékhely újraállítását
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Batthyány Alapítvány kezdeményezésére a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI), a Magyar Női Unió Egyesület, a Magyar Történelmi Társulat, a Görgey Kör Egyesület, a …
-
A Petőfi 200 műfordítói versenyt az azeri Ramil Ehmed és Baris Cavid Mövsümlü, a kazah Dauren Berikkazsuluj, a kirgiz Toluk Bek Baizak, a török Dursun Ayan Balassi-kardos művész, …
-
Magyarország ma lényegesen szabadabb, mint a nyugat-európai országok, és erre a médiaviszonyok egyértelmű bizonyítékot jelentenek – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az Igazságháborúk II. című konferencián, hétfőn Budapesten. …
-
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Kőrösi Csoma Sándor Program, a déli félteke hét országában összesen 23 ösztöndíjas segíti a diaszpóra magyarságát – közölte Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős …
-
Konferenciával ünnepli az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület megalapításának huszadik évfordulóját. A hagyományőrzés, hagyományteremtés című szimpóziumra az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából várnak vendégeket. A kiscsőszi kezdeményezés, az Élő …