Szórványban is fontos a Csemadok
A Csemadok célkitűzése a magyar nyelv és kultúra megtartása, így van ez országosan, de települési szinten is. Látom a többi, hasonló helyzetben lévő településen, ahol működik Csemadok, hogy a Szövetség által jobban össze tudnak fogni a magyarok.
Farsangi fánk papírszínházzal és kézművességgel (is) fűszerezve
Farsang utolsó hétvégéjén hívta a Thain János Múzeum mellett működő Szőgyéni Tájház a Süssünk, süssünk valamit soron következő hagyományőrző rendezvényére mindazokat, akik a szőgyéni...
A rozsnyói Baffi Dávid képzőművész festményeiből nyílt kiállítás Pozsonyban
Baffi Dávid rozsnyói származású képzőművésznek Atikam címmel nyílt meg február utolsó napján kiállítása a Pozsony-óvárosi Dot. Contemporary Art Gallery-ben. A kiállítás kurátora Majdáková Klepoch Diana, megvalósulását a Művészeti Alap támogatta.
Komáromban a 75. születésnapja alkalmából köszöntötték Boráros Imrét
A 75. születésnapját ünneplő Boráros Imrét köszöntötte Komárom város vezetősége. Ki ne ismerné a mindmáig egyetlen felvidéki Kossuth-díjas színművészünket, aki szerepeivel bejárta nemcsak a...
Már készülnek az emlékplakettek a Csemadok 70. évfordulójára
A Csemadok megalakulásának hetvenedik évfordulója tiszteletére az ipolysági Kutak Adrienn, elismert keramikusművész műtermében készülnek az emlékplakettek. Február végén a bronzmázas kerámiák nagy része már el is készült a Rózsa utcai műhelyben.
Kármán József Napok Losoncon
Immár öt évtizedes múltra tekinthet vissza a losonci Kármán Napok hagyományos tavaszi rendezvénysorozata.
Ezerkilencszázhatvannyolcban a „prágai tavasz” néven ismert reformfolyamat lehetővé tette, hogy a...
Beke Sándor, a többszörös színházalapító
A szlovákiai magyar színházművészet legmegkerülhetetlenebb egyénisége, aki mind Komáromban, mind Kassán irgalmatlanul otthagyta a kézjegyét. Igaz, nem mindig volt egyszerű az árnyékában létezni, de...
Száztagú Citerazenekar alakul
Még 2018 nyarán merült fel, hogy létre kellene hozni egy száztagú citerazenekart. A Nagycétényi Citerazenekar vezetője, Presinszky Tibor alapgondolata az volt, hogy a felvidéki...
VIII. Vince-pince fesztivál Léván
A lévai és környékbeli magyar borászok, valamint a borkedvelő közönség is nagy lelkesedéssel várta a február 22-23-án már nyolcadik alkalommal megrendezett Vince-pince fesztivált.
A verseny...
Wass Albert-felolvasómaraton a Felvidéken is
Immár 12. alkalommal szervezték meg Wass Albert emlékére azt a 25 órás felolvasómaratont, mely február 22-23-án zajlott a Kárpát-hazában és a tengerentúlon élő magyarok...
Az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes is fellép a Néptáncantológián a Budapesti Operettszínházban
Magyarország különböző pontjairól és a határon túlról érkező több mint ezer néptáncos és népzenész mutatkozik be az idei Néptáncantológián március 2-án a Budapesti Operettszínházban.
A...
A 70. évfordulóra ünnepi műsorral készül a Csemadok
Hetven évvel ezelőtt alakult meg a Csemadok, amelynek voltak előzményei is, hiszen a Felvidéken már a két világháború között is működtek kultúregyesületek, a hontalanság...