A magyarság értékeit gyűjteni kell
A Balogvölgyi Tájegységi Értéktár Bizottság nyerte a Településeink értékei című pályázatot, amelyet második alkalommal hirdetett meg a Felvidéki Magyar Értéktár Bizottság és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.
Több mint húsz év után először járt megyeelnök Gútán
A megyerendszer fennállása óta először látogatott el a csallóközi kisvárosba Nyitra megye elnöke. Branislav Becík egyik vállalása volt, hogy friss megyeelnökként egy hónap alatt megismerhesse a Nyitrai kerület mind a 354 településének vezetőit. E körút egyik utolsó állomásán, Gútán, tegnap délután fogadta őt a város vezetése és a képviselők. Az új megyeelnök beszélt arról is, a gyorsforgalmi utak megépítése prioritás a megyében.
Ipoly Feszt – a helyi értékek és az összetartozás jelképe
Két állam, három nap, hét település és közel száz program, így jellemezhetnénk az első alkalommal megrendezett Ipoly Feszt műsorfolyamot. A június 21-e és 23-a között lezajlott fesztivál fő célja az Ipoly menti térség összekapcsolása, természeti és kulturális értékeinek bemutatása.
A komáromi kórház ma megnyitotta felújított kórtermét a tartósan betegek számára
Az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórházban – két hétig tartó rekonstrukció után – ma megkezdi működését az újonnan felújított, tartósan betegek számára fenntartott osztály. A statisztikák stabil járványügyi helyzetről számolnak be, a kórházban mindössze két koronavírus-fertőzött alkalmazott van. A komáromi egészségügyi dolgozók továbbra is aktívan részt vesznek a nagy kapacitású oltóközpontok segítésében – tájékoztatott a kórház sajtóosztálya.
A hagyomány a tudás továbbadása
A muzslai Endrődy János Alapiskolának több mint 150 diákja van. A párkányi után a környék legnagyobb magyar nyelvű alapiskolája.
Az iskola büszkesége a több mint...
Dunaszerdahelyen programsorozattal készülnek a Föld napjára
Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Ez a mottója annak a programsorozatnak, amelyet április 22. és 24. között Dunaszerdahely Város Önkormányzata, dr. Hájos Zoltán polgármester, valamint A. Szabó László és Karaffa Attila alpolgármesterek szerveznek a Föld napja alkalmából.
Adventi üzenet a Bodrogközből
Advent, a várakozás ideje, a karácsonyi ünnepkör kezdete. A várakozás idejének utolsó napjaiban vagyunk. Az adventi koszorúkon az öröm gyertyái is világítanak már, ami...
Az év rovara – a levegő akrobatája
Évről évre hallhatunk róla, hogy internetes szavazás útján megválasztják az év madarát vagy fáját, arról azonban kevesebben tudnak, hogy a Magyar Rovartani Társaság –...
Május végén nagy kapacitású oltóközpont nyílik a lévai kórházban
Az Agel csoporthoz tartozó lévai kórházban az elmúlt hetekben fokozatosan csökkent a koronavírussal kezelt betegek, ugyanakkor folyamatosan nő az intézményben beoltottak létszáma. A nagy kapacitású oltóközpont kialakításával naponta immár nyolcszáz személy beoltására is képesek lesznek.
A felvidéki származású Pásztor Bélát köszöntötték Ipolybalogon
A hét végén Ipolybalogon gyűltek össze az Ipoly menti polgármesterek, hogy szülőfalujában köszöntsék Pásztor Bélát, Veresegyház polgármesterét, aki a közelmúltban ünnepelte 80. születésnapját. Talán még Kárpát-medencei viszonylatban is egyedülállónak számít, hogy polgármesterként immár ötvenhárom éve áll a település élén.
Két somorjai válogatott kosaras lány is külföldre igazolt
Egyszerre két somorjai kosaras lány vált csapatot és folytatja neves külföldi csapatoknál, ráadásul mindketten Pöstyénből távoznak. Slama Angelika a székelyföldi Sepsiszentgyörgy csapatához, Orosz Szabi pedig a lengyel Wisla Krakkóhoz igazolt.
Bősi és érsekújvári siker az Országos Métabajnokságon
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség szeptember 8-10. között szervezte meg az Országos Métabajnokságot Bősön. A rendezvény, mint minden évben, idén is sok cserkészt vonzott, 27...