(Fotó: Agel Levice)

Az Agel csoporthoz tartozó lévai kórházban az elmúlt hetekben fokozatosan csökkent a koronavírussal kezelt betegek, ugyanakkor folyamatosan nő az intézményben beoltottak létszáma. A nagy kapacitású oltóközpont kialakításával naponta immár nyolcszáz személy beoltására is képesek lesznek.

A lévai kórházban várhatóan május végére alakítják ki a nagy kapacitású oltóközpontot. Ezzel növelni tudják a járási székhelyen a beoltottak számát.

„Az oltás beindítása óta több mint negyvenezer személyt oltottunk be intézményünkben. A terveink közt szerepel az oltás folyamatának gyorsítása, ennek érdekében alakítjuk ki a nagy kapacitású oltóközpontot is”

– nyilatkozta Jan Belanský, a kórház igazgatója a leviceonline.sk portálnak.

Az egészségügyi minisztériummal kötött megállapodás értelmében immár megfelelő hőmérsékleten tudják tárolni a Pfizer/Biontech vakcinát. Ez is elősegíti a nagyobb kapacitást. Mint az intézmény vezetője kifejtette: így akár napi nyolcszáz személyt is képes beoltani a kórház, ám mindehhez megfelelő, rendelkezésre álló személyzet szükséges, ezért már dolgoznak a humánerőforrás megerősítésén.

Az oltás iránt érdeklődők a www.korona.gov.sk oldalon tudnak regisztrálni a szokásos módon.

A kórház mindent megtesz annak érdekében, hogy minél előbb és zökkenőmentesen induljon be a nagy kapacitású oltóközpont az intézmény területén.

Mint az igazgató megjegyezte: erre várhatóan május 23-án kerülhet sor, miután a feltételeket megteremtették.

A lévai kórházban a hét elején csupán 12 koronavírussal fertőzött beteget kezeltek, lélegeztetőgépen egy személy sincs.

Az ország egyik legnagyobb járásában a járási székhely mellett Ipolyságon is van lehetőség oltásra. Az Ipoly menti kisvárosban február elején kezdte meg működését az oltóközpont.

(PP/Felvidék.ma/leviceonline.sk)