Október 28-án elszállításra kerültek a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjához beérkezett tárgyi adományok Devecserre. Az adományok nagy részét tartós élelmiszerek és tisztítószerek tették ki.
Duray Miklós
-
-
Duray Miklós felvidéki politikus, közíró volt az ünnepi szónok Kecskeméten a Kossuth téren, az 1956-os emlékműnél tartott megemlékezésen.
-
Archívum - publicisztika
Duray Miklós: Először a magyar közösségnek kell talpra állnia, hogy át tudja alakítani a politikáját
Duray Miklós búcsút intett az aktív pártpolitizálásnak, ez azonban esetében nem jelenti, hogy megszűnik azzal foglalkozni, ami olyan szervesen tartozik hozzá, mint a tulajdon bőre. Mi, szlovákiai magyarok, …
-
Archívum - Magyarország
Átadták a Széchenyi Társaság díjait – Duray Miklós is a kitüntetettek között
Budapesten a Széchenyi Társaság hétfőn késő délután koszorúzást tartott a legnagyobb magyar szobránál, a Magyar Tudományos Akadémia előtt. Az emlékezők között számos felvidéki közéleti személyiség volt jelen, köztük …
-
Archívum - Kárpát-medence
Duray Miklós: A felvidéki magyarság társadalmi ereje gyengébb, mint a diktatúra éveiben
Az Echo Televízió Unió című műsora idei, szeptemberi első adásának stúdióvendége Duray Miklós volt. A felvidéki író-politikust a szlovákiai magyarság társadalmi helyzetéről kérdezte a műsorvezető, Csóti György. Duray …
-
Először tekints magadba, csak ezután mondj véleményt minden egyébről. Ez a rögszerű gondolat, amely akár Szent István intelmeiből is származhatna, kamaszkoromtól cseng a fülemben.
-
Archívum - Magyarország
Ópusztaszeren bemutatták a felújított Feszty-körképet – Duray Miklós volt az ünnepi szónok
(Fotókkal és videókkal frissítve) Csongrád Megye Önkormányzata és az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark gazdag és látványos programokkal várta a látogatókat első szent királyunk ünnepén. Átadták a Feszty-körképnek is …
-
Duray Miklós július 18-án töltötte be 65. életévét. Ebből az alkalomból köszöntötte őt levélben Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, és Martonyi János külügyminiszter. A következőkben mindkét levelet közöljük.
-
Archívum - publicisztika
Duray Miklós: Nemzetpolitikai fordulatra van szüksége a Kárpát-medencei magyarságnak
Vasárnap ünnepli 65. születésnapját Duray Miklós felvidéki magyar politikus, író. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) minap leköszönt stratégiai alelnöke a felvidéki magyar közösség jelenlegi helyzetéről, nemzetpolitikai elvárásairól …
-
Július 18-án tölti be 65. életévét Duray Miklós. Az életjubileum alkalmából barátja, Koltay Gábor filmrendező egy „meglepetéspartit” rendezett a számára a budapesti Uránia moziban, ahová az ünnepelten kívül …