Eduard Heger szlovák miniszterelnök vasárnap részt vett a Markíza TV politikai vitaműsorában, ahol többek között a védőoltások kötelezővé tételéről, illetve a veszélyhelyzet bevezetéséről is beszélt. A kormányfő elmondta, …
Eduard Heger-kormánya
-
-
Keszegh Béla, Komárom polgármestere október 19-én a Megyei Önkormányzatok Szövetségének (SK8) képviseletében a régióba érkező uniós támogatásokról tanácskozott délelőtt Nyitrán, délután pedig Eduard Heger miniszterelnökkel a kormányhivatalban. A …
-
Orbán Viktor kiemelte, a Mária Valéria híd szimbólum maradt, azt üzeni, „Európa jövője mi vagyunk, és ne hagyjuk, hogy a bennünket összekötő hidakat valaha is újra lerombolják”. A …
-
A Mária Valéria híd újjáépítésének 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség, melyen Eduard Heger, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke részvételével valósul meg 2021. október 11-én …
-
Itt és Most
Heger emlékeztetett, a megtelt kórházak és az ágyak átcsoportosítása miatt el kell halasztani a műtéteket
Eduard Heger (OĽANO) kormányfő arra kért mindenkit, hogy tartsa be a járványellenes óvintézkedéseket. Felhívta a figyelmet, hogy a kórházak és az egészségügyi dolgozók egyre leterheltebbek. Azok számára, akik …
-
Zuzana Čaputová államfő a társadalom megnyugtatásának szükségességét hangsúlyozta, miután a héten találkozott Eduard Heger (OĽaNO) kormányfővel, Boris Kollárral (Sme rodina), a parlament elnökével, Robert Ficóval, az ellenzéki Smer-SD …
-
Az SaS-nek két lehetősége van: vagy tiszteletben tartja a koalíciós szerződést, vagy felmondja – jelentette ki Igor Matovič, az OĽANO elnöke a kormány ülését követően. Ha újraosztanák a …
-
Eduard Heger (OĽANO) kormányfő csütörtök délutánra összehívta a biztonsági tanácsot. Az ülésen ismerteti arra vonatkozó tervét, hogyan rendezné a rendőrségen kialakult helyzetet. Erről a kormányülés előtt tájékoztatott. Az …
-
A jogállamért folytatott küzdelem elérte csúcspontját Szlovákiában – közölte Eduard Heger kormányfő az országban uralkodó aktuális helyzettel kapcsolatban. Bár szerinte kemény küzdelemről van szó, a polgárokat arról biztosította, …
-
Eduard Heger (OĽANO) miniszterelnök az emberiesség képviselőjének tartja a pápát. Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke a katolikus egyházfő haladó gondolkodását emelte ki. A két politikus és …