Április 26-án indul a „Szól a Fülemüle!” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató. A GENIUS Jótékonysági Alapítvány kezdeményezésének célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg …
Hagyományok Háza
-
-
A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia és a Comenius Pedagógiai Intézet innovációs pedagógus-továbbképzést indított Dunaszerdahelyen és Bátkán, a Hálózat márciusi viseletvarró tanfolyam-sorozata pedig sikerrel zárult Nagymegyeren. A Hagyományok …
-
Immár negyvennegyedik alkalommal szervezték meg április 5-én és 6-án, vagyis szombaton és vasárnap a Papp László Sportarénában az év legjelentősebb néptáncos rendezvényét. A Táncház Egyesület ügyvezető képviselője alapvetően …
-
Kétnapos rendezvényen mutatta be az első Népművészeti Jelentést és a szektor digitális innovációit a Hagyományok Háza – tájékoztatta az intézmény ma az MTI-t. A közleményben kiemelték, hogy a …
-
A Hagyományok Háza immár második alkalommal szervezte meg szakmai napját. A rendezvény fő célja részben az éves számvetés, másrészt az intézmény sokoldalú tevékenységének bemutatása volt, valamint bepillantást kaphattak …
-
Vajdasági, kárpátaljai, felvidéki és magyarországi viseletkészítők érkeztek Budapestre, hogy kétnapos rendezvényen mélyítsék tudásukat a hagyományos öltözékek világában. Az esemény különleges lehetőséget teremtett az érdeklődők számára, hogy megosszák tapasztalataikat, …
-
A húsvéti tojás sokrétű jelentése között talán az egyik legfontosabb, hogy az egység, az összetartozás szimbóluma. Ennek szellemében szervezi meg immár ötödik alkalommal a Hagyományok Háza a Kárpát-medencei online …
-
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség huszonkilencedik alkalommal rendezi meg március 22-én Beregszászon az „Által mennék én a Tiszán…” népdaléneklési versenyt. A Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége szakmai partnerként vesz …
-
Kelemen László zeneszerző, folklorista, a Hagyományok Háza alapítója és címzetes főigazgatója a mai napon a nemzeti ünnep alkalmából a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar …
-
Az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület és a Magyar Állami Népi Együttes Közös ég alatt című előadását immáron negyedik alkalommal rendezték március 2-án a Hagyományok Háza …

