II. Rákóczi Ferenc, II. Rákóczi Ferenc-emlékév
6.9 C
Bratislava
6.8 C
Dunajská Streda
3.6 C
Banská Bystrica
4.7 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Címke: II. Rákóczi Ferenc-emlékév

II. Rákóczi Ferenc születésnapján tartják a Rákóczi-emlékév nyitórendezvényét

II. Rákóczi Ferenc születésnapján, március 27-én lesz a Rákóczi-emlékév nyitórendezvénye a fejedelem szobránál, a budapesti Hősök terén – közölték az emlékév felelősei az MTI-vel. Az...

Tisztújító közgyűlést tartott a Lévai Szent László Kör

Január 29-én került sor a Reviczky Házban az idén tevékenysége hetedik évébe lépett Lévai Szent László Kör tisztújító közgyűlésére. A szép számban megjelent tagság és a vendégek a Szűzanyához intézett közös fohásszal nyitották meg a közgyűlést.

A Rákóczi Szövetség balogvölgyi szervezete is csatlakozik a II. Rákóczi Ferenc-emlékévhez

Idén lesz 315 éve annak, hogy II. Rákóczi Ferencet 1704. július 6-án Gyulafehérváron erdélyi fejedelemmé választották. Ehhez az évfordulóhoz kapcsolódva kezdődnek majd az emlékév...

Miért éppen Rákóczi Emlékév?

A Felvidéken született és végső nyugalomra is itt lelt fejedelem nagy tiszteletnek örvend az elszakított területeken, személye alkalmas a nemzeti összetartozás erősítésére és az általa vezetett szabadságharc a független honért folytatott egyik legfontosabb küzdelem volt történelmünk során.

Rákóczi-emlékév és emberi méltóság

Miután három évvel ezelőtt a Magyar Országgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta, hogy március 27-ét nyilvánítsák Rákóczi-emléknappá, az idén ezen a napon Vejkey Imrével, a KDNP...

II. Rákóczi Ferenc-emlékév lesz 2019-ben

Kormánypárti képviselők azt javasolják az Országgyűlésnek, hogy nyilvánítsa 2019-et II. Rákóczi Ferenc-emlékévvé. Az erről szóló határozati javaslatot Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke...

II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc – gyermekrajz pályázat

A Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeuma a Rákóczi Emlékév Testület fővédnöksége mellett II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc címmel gyermekrajz pályázatot hirdetett. A szervezők szeretnénk, ha minél...

A Rákóczi-emlékév vándorkiállítás megnyitója

A Galántai Közéleti Klub január 16-án, csütörtökön 16.00 órai kezdettel szervezik meg a Rákóczi-emlékév vándorkiállítás megnyitóját a galántai Pázmány Péter Alapítvány épületében. A kiállítást Gaal Gergely, a Rákóczi...

Ünnepi megemlékező istentisztelet

Október 26-án, szombaton 10.00 órai kezdettel tartják meg az ünnepi megemlékező istentiszteletet II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem magyarországi újratemetésének 113. évfordulója alkalmából a budapesti...

II. Rákóczi Ferenc-emlékév vándorkiállítása

Október 27-én, vasárnap 15.30 kezdettel szervezik meg a II. Rákóczi Ferenc-emlékév vándorkiállítás megnyitóját a kassai MaJel Rovás Központ B-Galériájában.  Főszervező: Magyarország Kassai Főkonzulátusa. Társszervező...

Ünnepi megemlékező istentisztelet II. Rákóczi Ferenc tiszteletére

A II. Rákóczi Ferenc Történelmi Öröksége Egyesület március 23-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezi meg az ünnepi megemlékező istentisztelet II. Rákóczi Ferenc születésének 343....

Balog-völgyi II. Rákóczi Ferenc Otthoni Vetélkedő

A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete és Rákóczi Szövetség Gömörben polgári társulás 2020. március 27-én rendezi meg a Balog-völgyi II. Rákóczi Ferenc Vetélkedőt. A verseny...

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei