Miután Brüsszel fura urai és úrhölgyei magukhoz tértek csalódottságukból, hogy a lengyelországi elnökválasztáson a jobboldal aratott győzelmet a Jog és Igazságosság (PiS) által támogatott Nawrocki személyében, rögtön aggódni …
Lengyelország
-
-
Donald Tusk lengyel miniszterelnök bejelentette hétfőn, hogy a lehető leghamarabb bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen, amit azzal indokolt, hogy az elnökválasztás után előre kell mozdítani a kabinet munkáját, …
-
Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával pályázó jelölt nyerte meg a lengyel elnökválasztást a szavazatok 50,89 százalékával a lengyel országos választási bizottság …
-
Kitekintő
Isten szolgája Esterházy János tiszteletére tartott rendezvénysorozat Dél-Kelet-Lengyelországban
A Rzeszówi Nemzeti Emlékezet Intézete szervezésében, 2025. március 27-én a przemyśli Egyházmegyei Szeminárium aulájában került sor Artur Janicki rendező „Esterházy János keresztútja” című dokumentumfilmjének bemutatójára. Vetítés és kerekasztal-beszélgetés …
-
A NATO „teljes erejével” válaszol, amennyiben valaki megtámadná Lengyelországot vagy a szövetség más tagállamát – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Varsóban, Donald Tusk lengyel kormányfővel …
-
Kitekintő
Lengyel elnök: az Egyesült Államoknak nukleáris fegyvereket kellene telepítenie Lengyelországba
Andrzej Duda lengyel elnök szerint az Egyesült Államoknak nukleáris fegyvereket kellene telepítenie Lengyelországba. A Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online kiadásán csütörtökön megjelent interjúban úgy fogalmazott: a …
-
Tekintélyes méretű Mária-szobor építése kezdődött meg a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. Az 55,6 méter magas emlékmű egy lengyel milliárdos házaspár hálaadó adományából valósul meg – jelentette …
-
Most, hogy egyre több bizonyíték vall arra, hogy Ukrajna áll az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása mögött, és Németországban már elfogatóparancsot is kiadtak az ukrán búvároktató, alias robbantó ellen, …
-
A történelem és a mostani ukrajnai háború tanulsága az, hogy fegyverkezni kell, nehogy valaki meg merje támadni Lengyelországot – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a Lengyel …
-
Peter Pellegrini szlovák és Andrzej Duda lengyel államfő varsói megbeszélésükön méltatták a két ország jó kapcsolatait, és az együttműködés folytatását hangsúlyozták. Erről csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon beszéltek, Pellegrini hivatalos …