A csütörtök délutáni szavazáson elutasította a parlament a kormány elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt. A jelenlevő 139 képviselő közül 60-an szavaztak az indítvány mellett, 79-en ellene, nem tartózkodott senki. …
Szlovák parlament
-
-
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 46. ülésének negyedik napján, pénteken a munkaügyi, szociális és családügyi minisztérium által előterjesztett kormányzati törvénycsomag tárgyalásával kezdte meg munkáját. Azokat a jogszabálytervezeteket, amelyeket …
-
Ján Richter, a Smer-SD frakcióvezetője kijelentette, szeretné, ha minél több programpontot sikerülne megvitatni a parlament 46. ülésén, szerinte ez főleg azon múlik, mennyit fognak szónokolni az ellenzéki képviselők. …
-
Jelenleg nyolc frakció nélküli képviselő van a parlamentben, közülük öten valamelyik kormánypárt listáján jutottak be 2023-ban a törvényhozásba, hárman ellenzéki párt listáján. Ján Ferenčák a múlt héten lépett …
-
A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának képviselői 2026-ban összesen legkevesebb 67 napot töltenek majd a plenáris ülésteremben. Ez derül ki a parlament honlapján közzétett üléstervből, amely szerint az idei …
-
Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke bízik benne, hogy a kormánykoalíció kitölti a teljes kormányzati ciklust, bár beismeri, hogy ez nem lesz problémamentes. A TASR hírügynökségnek adott interjúban …
-
Csak kivételes esetekben kellene a törvénytervezetekről gyorsított eljárásban tárgyalnia a parlamentnek – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) házelnök. A kormánytól azt várja, ne árassza el a törvényhozást ilyen …
-
A szerencsejátékokról és az ún. Covid-amnesztiáról szóló megvétózott törvényekről azért nem szavazott még a parlament, mert velük kapcsolatban nincs egyetértés a kormánypártok között – mondta a TASR hírügynökségnek …
-
Szlovákiában jelenleg tíz új politikai párt megalakulását készítik elő. A szükséges aláírások gyűjtéséről szóló bejelentések a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériumának hivatalos honlapján érhetők el. Az alakulófélben lévő pártok és …
-
Peter Pellegrini köztársasági elnök a vétója letörése után sem írja alá a Bejelentővédelmi hivatal (ÚOO) átalakításáról szóló törvényt – jelentette ki a közösségi hálón közzétett videóban az államfő. …

