Mondd a neved, és megmondom… – ha azt nem is, hogy ki vagy, de a származásodról fontos tájékoztatást adsz! Erről is szó esett azon a kedd esti nagymegyeri fórumon, melyen Vörös Ferenc nyelvész, egyetemi docens tartott előadást.
A rendezvényre a helyi Csemadok és kultúrház közös szervezésében került sor annak apropóján, hogy a közelmúltban jelent meg az előadó „Kárpát-medencei történeti családnévatlasz” című könyve. A találkozóra élénk érdeklődés mellett került sor, a kultúrház kistermét megtöltő közönséget Soóky Marián, a Csemadok Nagymegyeri Alapszervezetének alelnöke köszöntötte.
Természetesen azt, hogy vannak olyan családnevek, melyek foglalkozásból, népek nevéből vagy földrajzi helyekből erednek, eddig is tudtuk-sejtettük. De az előadás során olyan ismérvek bukkantak fel, hogy bizonyosan minden hallgatónak gyarapodott a tudástára.
Kovács, Szabó, Tót, Nagy…
Kik a tótok? – Vörös Ferenc ezt a kérdést is feltette, és a közönség soraiból jött is a válasz nyomban, hogy a szlovákok. Mára vonatkoztatva ez igaz is, ám valójában gepida eredetű névről van szó, eredeti jelentése nép volt, később ezt az idegenekre vonatkoztatták, majd a szlovákokra. A gepidák már rég eltűntek, a hatodik században, az Avar Birodalom létezése idején beolvadtak a szlávságba, ám a „tótok” ma is itt vannak, és a kutatások szerint nem kevesebb, mint 27 különböző írásváltozatot regisztráltak. A „Tót” a Kovács és a Szabó után a leggyakoribb családnévnek számított (az 1720-as adatok szerint) a Kárpát-medencében élő magyarok között, megelőzve a Nagy és a Varga neveket.
A leggyakoribb családnevek 1720-ban és 2009-ben (Fotó: Oriskó Norbert)
A családnevek írásainak változatait 1896-ban az állami anyakönyveztetés bevezetése jelentősen csökkentette. A „Tótok” egyébként ma is a harmadik helyen állnak a Nagyok és Kovácsok mögött, illetve a Szabók és Horvátok előtt.
Vörös Ferenc munkatársaival hatalmas adatbázisokkal dolgozik, ezek alapján térinformatikai szoftverek segítségével térképek ezreit készítik el, melyek közül a „legizgalmasabbak” ott vannak az új könyvben is. Az előadó a nagymegyeriekre külön készült, összegyűjtötte a csallóközi kisváros leggyakoribb családneveit is, és azok eredetére is választ sejtetett. Ilyen például a „Csémy” családnév, mely minden bizonnyal a Komárom megyei Csém településre utal. Régen ugyanis az volt a szokás, ha csak néhány járónapra volt az a település, ahonnan érkezett az ember, akkor a településről kapta a nevét, ha messzebbről jött, akkor már a nagyobb tájegység volt a meghatározó. Például a Szalay minden bizonnyal Zala megyére utal. Górcső alá kerültek az „ics”, és „-sky” végződésű nevek előfordulásai és vándorlásai is.
A név a családi összetartozás fontos kifejezése is
Az előadás után a közönség soraiból érkező kérdések és észrevételek „boncolgatása” következett. Vörös Ferenc elmondta, saját bőrén is érezte a napi politika hatását. „1998-ban, mikor az MKP kormányra került, Nyitrán szinte megváltozott a levegő” – mondta, miután abban az időben a nyitrai egyetemen tartott előadásokat. Gyakoribbá vált a magyar beszéd használata és a magyar keresztnevek vállalása is.
Soóky Marián megköszöni az előadást Vörös Ferencnek (Fotó: Oriskó Norbert)
A nemzeti közösségek egyébként minden korszakban megtalálták az aktuális politikai rezsim elleni védekezés eszközeit, Erdélyben például a Ceausescu-diktatúra idején előszeretettel adtak olyan keresztneveket a gyermekeknek, melyeknek nem volt román megfelelője, így azok eredeti formájukban kerültek anyakönyveztetésre, mint például Levente, Csaba, Réka…
A Kárpát-medencei magyarok közül minden bizonnyal a kárpátaljaiak élték át neveik tekintetében is a legnagyobb megrázkódtatásokat, ők a Csehszlovákiától való elcsatolással még a cirill írásmódot is megkapták. Vörös Ferenc elmondta, találkozott olyan emberrel is, aki mikor meglátta a nevét egy hivatalos dokumentumon, feltette magának a kérdést: „Ez én vagyok?”.
Az előadás fontos üzenete, hogy a név nem csak hagyomány, hanem a családi összetartozás és az identitás fontos kifejezése is, mely nem csak életünkben, hanem azon túl is kísér bennünket.
