(Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma, archív)

Az alsóbodoki magán szakközépiskolában szervezik meg a felvidéki magyar nevelési-oktatási intézmények tanévzáró ünnepségét június 29-én, pénteken 11.00 órai kezdettel, majd az Esterházy János Zarándokközpontban Böjte Csaba mutat be szentmisét és díjakat ad át a felvidéki fiataloknak.

Hajtman Bélával, az alsóbodoki magán szakközépiskola igazgatójával a tanévzáróról beszélgettünk.

Hagyományos lesz-e az idei tanévzáró? Miben tér el az eddigiektől?

Részben tartjuk a hagyományokat, ami azt jelenti, hogy az osztályfőnökök által kitüntetésben részesült tanulók a megszokott hagyományos keretek között az iskola közössége előtt könyvjutalmat vehetnek át, illetve azokat a diákokat is kiemeljük, akik nemcsak a tanulmányi eredményeikkel, hanem iskolán kívüli tevékenységükkel is példát mutattak a többieknek. Mindezt az iskolában tartjuk. Utána átvonulunk az Esterházy János Zarándokközpontba, ahol Csaba testvér hálaadó misét tart a pedagógusoknak és tanulóknak, valamint minden vendégnek, aki ide érkezik. A mise után kerítünk sort az alapiskolák és középiskolák részére meghirdetett felhívás alapján az iskolák tanulóinak az elismerő oklevelek átadására.

Milyen díjak kerülnek átadásra? Mikor alapították ezeket a díjakat?

Két kategóriában hirdettünk díjat. Az egyik az Ő a mi példaképünk a mi osztályunkban díj, melyet az alapiskolák 7. és 8. évfolyamának részére szerveztünk. A díjazottakat az osztályok közössége választotta ki az erkölcsi magatartásuk alapján. A középiskolások kategóriájában azokat emeljük ki, akik ebben a tanévben közösségformálásukkal, közéleti tevékenységükkel, szervezőkészségükkel tűntek ki környezetükben. Ennek a díjnak az Esterházy nyomdokain megnevezést adtuk. Már maga az is kitüntetés, hogy Csaba testvér adja át személyesen az okleveleket. Továbbá a díjazottak az Esterházy János Zarándokközpont emlékérmet is átvehetik. Molnár Imrétől, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójától pedig jutalomkönyvet kapnak, s az sem mellékes, hogy az alapiskolások az alsóbodoki nyári táborozásra, a középiskolások pedig az idei Martfesztre kapnak ingyenes belépőt Gubík László felajánlásából. A díjak első ízben kerülnek átadásra, melyeknek hagyományt szeretnénk teremteni az elkövetkezendő tanévzáró ünnepségeken is.

Miért tartják fontosnak a tanulók kitüntetését?

Egyrészt azért, mert adni és másokat megbecsülni örömteli érzés. Másrészt arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ne csak a tanulmányi eredmények legyenek mérvadóak. Fontos, hogy a fiatalokban kialakuljanak olyan tulajdonságok, mint a jóság, segítőkészség, áldozatvállalás, önzetlenség. A középiskolai korosztálynál pedig a közösség érdekében tett tevékenység, a keresztény lelkület, akár egy közösségi program megfogalmazása vagy rendezvény megszervezése is példaértékű lehet. A nyilvánosság elé kell tárni, ha vannak a környezetünkben ilyen diákok, példájuk ösztönző lehet mások számára. Talán volt közöttük olyan diák is, aki az életét kockáztatta más(ok) megmentéséért, azt is szeretnénk megjutalmazni.

Böjte Csaba testvért hogyan nyerték meg az ügynek?

Nem volt egyszerű, mivel nagyon elfoglalt és rendkívül sűrű a programja. Ha jól tudom, egyenesen a pápai audienciáról érkezik Alsóbodokra. Végül sikerült az időpont-egyeztetés, melynek nagyon örülünk. Mindezt az ő felvidéki titkárának, Árvai Tamásnak köszönhetjük, akivel a szervezés során kapcsolatban voltunk.

A díj átadásán kívül milyen szerepet vállal még az ünnepségen a testvér?

Úgy tervezzük, hogy a hálaadó misét követően, amit ő mutat be, és az azt követő díjátadás után egy beszélgetésre invitáljuk Csaba testvért és a jelenlévőket. A mise adományait pedig Csaba testvér árváinak megsegítésére ajánljuk fel.

Nyilvános-e a rendezvény? Kiket várnak az Esterházy Zarándokközpontba?

A Zarándokközpont bőséges helyet kínál a nagy nyilvánosság számára. A Családok éve alkalmából pedig különösen nagy szeretettel várjuk a szülőket, nagyszülőket is a tanévzáró ünnepségre. Emellett természetesen minden érdeklődőt, keresztény hívőt várunk az egész Felvidékről, aki részese szeretne lenni az ünnepségnek, a szentmisének és személyesen szeretne találkozni Csaba testvérrel Alsóbodokon.