Lengyelország, Csehország és Szlovákia van versenyben a tajvani AU Optronics társaság tervezett telephelyéért, ahol lcd-modulok gyártása folyik majd – jelentette egybehangzóan a cseh ČTK és a szlovák SITA hírügynökség. A beruházással kapcsolatos terveinket a második negyedévben pontosítjuk – nyilatkozta Hsziao Javen, az AU Optronics sajtóosztályának munkatársa. A SARIO szlovák állami beruházástámogató ügynökség jelezte, a távol-keleti cég képviselői 2007 októberében térképezték fel a szlovák beruházási lehetőségeket. Jana Murínová, a SARIO szóvivője szerint Szlovákia számára előnyt jelent, hogy a kassai műszaki egyetem megfelelő képzettségű munkaerőt biztosít a beruházás számára, továbbá Kelet-Szlovákiában még mindig elegendő számú képzett és nem lekötött munkaerő található. A Hospodárske Noviny szlovák gazdasági napilap a beruházás értékét több mint egymilliárd koronára (mintegy 8 milliárd forintra) taksálja. Szlovákia már most is lcd-panelgyártó hatalom, idén a Sony nyitrai és a Samsung galántai és voderadyi üzeme révén már legalább 10 millió darab készül északi szomszédunknál.

Az AU Optronics a legnagyobb tajvani lcd-monitorgyártó, a cég korábbi neve, az Acer, máig ismerősebben cseng. A tajvani társaság mintegy 43 ezer főt foglalkoztat, 2007-es forgalma pedig 14,8 milliárd dollárra rúgott.