A szlovák parlament egyik képviselője, aki korábban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt színeiben indult a választásokon, bejelentette, mától független képviselőként ül a törvényhozásban.

Az elmúlt hétvégén, április 4-én kapta kézhez az SDKÚ-DS pártbíróság március 17-ei határozatát a pártból való kizárásról. Döntéséről a parlament elnökét, Pavol Paškát is tájékozatni kívánja, továbbá az SDKÚ-DS frakcióvezetőjét is.

„Azért zártak ki a pártból, mert nem akadályoztam meg, hogy ne hozzák nyilvánosságra a Megérett az idő a változásra cimű felhívást, és ezt követően sem léptem fel ellene, ami eléggé nevetséges“ – nyilatkozta Kuruc a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióból történt kizárásának okáról.
Egyébként Kurucon kívül Branislav Záhradník és Valentín Mikuš, akiket szintén kizártak a párt soraiból, elmondták, hogy nem adják fel a küzdelmet és harcolni kívánnak az SDKÚ-DS arculatának megváltoztatásáért. Elmondásuk szerint írásban is megkapták már a pártbíróságnak a kizárásukra vonatkozó határozatát, amely ellen a 2010-ben sorra kerülő kongresszuson fellebbezhetnek. A kizártak szerint sokan támogatják őket, de szimpátiájukat nem merik hangosan kinyilvánítani, mert attól tartanak, hogy a pozsonyiak sorsára jutnak.

Egyelül Peter Kavecký nem kapott értesítést a pártból történt kizárásáról, mert a kérdéses időpontban betegség miatt nem tudott részt venni a pártbíróságon. Ügyének tárgyalását későbbi időpontra halasztották.

Sme, Pátria, Felvidék Ma, sk