A sajtótörvény és a Lisszaboni Szerződés elfogadása körüli cirkusz teljes egészében felfedte a szlovák politika tudathasadásos állapotát. Az ellenzék ugyanis, amely az uniós szerződés támogatását a sajtótörvényben eszközölt változásoktól tette függővé, egy régi-új módszerrel szerette volna láttatni magát – mint a demokrácia és a szólásszabadság védelmezője. Szólásszabadság, elsősorban a kiadók és az újságírók részére – Dzurindáék tálalásában viszont ez a bejáratott ügyvédi gyakorlat sablon csupán: a demokráciáról szóló szavakkal felfújt kék színű lufijuk gyorsan ereszkedik a föld felé. Fico kormányának végül az MKP képviselői segítettek a Lisszaboni Szerződés elfogadásában. Az ellenzéki együttműködés ilyetén elárulása – a Fico-féle koalíció nemzetközi szinten történő elszigetelése – Dzurindát majdhogynem könnyekre fakasztotta. Hiszen olyan szépen kigondolt mindent! Csákyt viszont egyáltalán nem „zaklatták fel” politikai barátaik hisztérikus reakciói. Ő ugyanis – ellentétben több koalíciós és ellenzéki képviselővel – jól tudta azt, amit mások is. Az uniós szerződés támogatásával az MKP-nak sikerült krediteket szereznie Brüsszelnél, amelynek segítségével a jövőben minden fronton sikeresen küzdhet a kisebbségi célokért.
Azok az állítások, melyek szerint az MKP lepaktált Ficoékkal, csupán a felszíni vékony jégen való korcsolyázáshoz hasonlítanak és a nemzetiek vezérének dicsérő szavaira is nyugodtan nevetéssel reagálhatnak. Hiszen Csáky etnikai pártja minden fronton győzelmet aratott. A Lisszaboni Szerződés kritikusai ugyanis annak nemzetellenes jellegére figyelmeztetnek, arra, hogy egy nagy bürokratikus kolosszus létrejöttét segíti elő, mely korlátozza a kisállamok szuverenitását. A cseh szenátorok éppen ezért adták az egészet alkotmánybíróságra, ők ugyanis azt gondolják, hogy az uniós szerződés ellentétes a cseh alkotmánnyal. Az annyit kritizált Csáky most elégedett lehet, mert a szlovákoknak tényleg sokat segített – oda juttatta őket, ahol aztán tovább gyöngülhetnek. Mi más is kívánhatna az MKP politikusa?
Kapusta Pavel, Urbanová Viera, Extra plus
Csáky a győztes – szlovák jegyzetírói vélemény az Extra plus című lapban
17
Előző cikk