Minden futballmeccs előtt az edző közli a csapat felállását. Felsorolja a játékosok nevét és egy-két kiválóságát. Elmondja, hány arany- vagy ezüstérme van, hányszor vett részt nemzetközi rangadón. Az újonnan megválasztott miniszterelnök is bemutatja kabinetje tagjait a parlament előtt, rámutatva addigi eredményeikre. A színházi előadások szereplőit is közlik a színlapon, nevük mellett kitüntetéseikkel.

Az évközi 11. vasárnap evangéliumában is egy névsort találunk. Máté 12 nevet sorol fel, akiket Jézus személyesen meghívott. Az evangélista nem sok kiválóságot tudna említeni róluk. Azért inkább csak a neveket említi. Számunkra maga az apostolok névsora mégis gazdag elmélkedési anyagot kínál, papnak és hívőnek egyaránt. Rámutat az apostoli küldetés merészségére, motívumaira és hatókörére.

Merészsége

Miféle érdemeket sorolhatott volna fel az evangélista a Tizenkettőről? Írja le, hogy Simon Péter háromszor megtagadta Mesterét, Jakab és János karrieristák voltak, Tamás hitetlen? Hogy valamennyien gyáván elfutottak Jézus elfogatásakor, hogy féltékenykedtek egymásra, és hogy a kereszt alatt Jánoson kívül egy sem volt ott? A nevek hallatára ezek mind eszünkbe jutnak. Meg kell állapítanunk, hogy ezek valamennyien kis kaliberű, filiszterlelkű halászemberek voltak.

Felmerül bennünk a kérdés: miért ezeket választotta Krisztus? Miért nem Keresztelő Jánost, akire akkor már egész Palesztina hallgatott? Vagy a nagy hitű kafarnaumi századost? Ott voltak a főtanács jószándékú tagjai: Arimateai József vagy Nikodémus, a tudós rabbi. Misztérium, hogy Jézus miért a halászokat választotta, és miért tartott ki mellettük.

Talán Szent Pál mutat rá legjobban Isten merészségének bravúrjára. A korintusi levélben így ír: „Isten azokat választotta ki, akik a világ szemében oktalanok, hogy megszégyenítse a bölcseket. Azokat választotta ki, akik a világ szemében gyengék, hogy megszégyenítse az erőseket. S akik a világ előtt közönségesek és megvetettek, azokat választotta ki. A semminek látszókat, hogy megszégyenítse azokat, akik látszani akarnak valaminek. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.” (1Kor 1,27-29)

Hát az apostolok nem is dicsekedhettek! Az apostolok névsora, átlagos képességeik a pap számára gazdag elmélkedési anyagot kínál. Hiszen az apostolokban elődeit ismeri fel. Ez erőt ad számára, és nyugalommal tölti el. Minden lelki életet élő papnak ugyanis egyik legalapvetőbb élménye az elégtelenség érzése, saját kicsinységének és alkalmatlanságának tudata. Ez az érzés teszi őt igazán alázatossá. Vianneyvel elmondhatja: „Ha az Istennek még alkalmatlanabb eszköz került volna a kezébe, mint én, azzal még több jót tett volna, mint velem.”

De a hívő is megszívlelendő következtetéseket vonhat le az apostoli névsor hallatán. Ha Jézus merte vállalni az átlagemberekre épített Egyház kockázatát, akkor a világi hívő se lépjen fel emberfeletti követelményekkel a papokkal szemben. Egyetlen jogos igényünk, hogy Jézusra hagyatkozva hitelesen hirdesse, hogy „elközelgett az Isten országa.”

Motívumai

– Jézus iránti szeretet
Az Úr látja az elcsigázott tömeget. Éhesek, betegek, szomorúak, fáradtak. De testi éhségük mögött ott ásít a lelki értékekre való vágy. Szomjúságuk mögött az igazság keresése. Testi betegségük mögött a lélek kórokozójával, a bűnnel való küzdelem. A fáradtság mögött az erkölcsi céltalanság. És hozzájuk küldi apostolait. Ők indulnak Jézus iránti szeretetükből.

A mai papot és hívőt ugyanez a szeretet űzi, hajtja az apostolkodásra. Csak akkor tud szívből örülni, ha lelkeket hódított Krisztus számára, és csak akkor szomorkodik, ha ez nem sikerül neki. Egyedül az bántja, ha Krisztus ügye rosszul megy a világban.

– a lelkek iránti részvét
Az óceán közepén léket kap egy hajó, és süllyedni kezd. A kapitány azonnal leadja a segélykérő S. O. S. jelet. Ez egy angol kiáltásnak a rövidítése: „Mentsétek meg lelkünket!” Amikor a közelében lévő helikopterek meghallják a segélykérést, azonnal odasietnek.

Hány lélek ad ma is ilyen jelet! Hívnak a társtalanok, a kételyekkel viaskodók, a rossz útra tértek. Vajon mi indulunk-e azonnal segítségükre? Nem mondhatjuk ki a gyilkos káini szót: „Hát őrzője vagyok én testvéremnek?” Mert igenis, őrzői vagyunk. Az Úr ránk bízta embertestvéreink lelkének szolgálatát.

Hatóköre

Jézus a 12-nek felsorolja munkaterületeiket: „Menjetek és hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket. Támasszatok fel halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a gonosz szellemeket.”

A mai apostoloknak, papoknak és világi híveknek egyaránt szintén széles a feladatkörük. A jézusi szavakat átvitt értelemben kell ma gyakorolni. A szavakkal való tanúságtétel, a lélek betegségéből, a bűnből való gyógyulás, a lelki halálból, a céltalanságból való életrekeltés, ezek napjainkban az apostoli feladatok.

A püspöki bazilikában most történnek a papszentelések. Az újmisések átélik Isten „merészségét”, amellyel az Úr szolgálatra hívja munkatársait, felkészíti a feladatra, és megbízatást ad a küldetésre. Kérjük számukra a kegyelmet, hogy az „első szeretet” lelkesedésével vessék bele magukat az Isten Országáért való munkába. Az Úr szőlőjében dolgozó munkatársak vigyázzanak, hogy az eredménytelenség el ne csüggessze, a siker el ne kábítsa őket. Krisztus világban élő hívei, követői pedig elsősorban tanúságtevő életükkel, imájukkal, áldozatukkal vigyék előre Krisztus ügyét. Legyenek a Jó Pásztor munkatársai, és buzgón kérjék az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Hajnal Róbert, Magyar Kurír