Csaknem hat hét szünet után ma összeült a koalíciós tanács. A kormánypártok vezetőinek találkozóját követően Robert Fico kijelentette, hogy a koalíció stabil, és nincs oka elégedetlenségre.

A kormányfő elmondta, hogy tárgyaltak a jövő évi szociális intézkedésekről – köztük a karácsonyi nyugdíj-hozzájárulásról, a 13. nyugdíjról, az első gyerek születésekor folyósítandó támogatás növeléséről, a jelzáloghitelekről és az ifjúházasoknak nyújtandó kölcsönökről. Mindezeket azonban pillanatnyilag csak javaslatnak tekintették, mert nem tudják, milyen pénzügyi keret alapján lehetne megvalósítani az elképzeléseket. Robert Fico hozzátette, hogy az elkövetkező két hétben többször találkoznak majd a pénzügyminiszterrel, akivel megvitatják szociális csomag anyagi feltételeit. A kormányfő szerint a második nyugdíjpillér újbóli megnyitásának kérdését lezárták, mert azt hivatalosan egyik pártelnök sem vetette fel.

Felvidék Ma